Yaoiarts

Yotsuya Simone: Fin de Siécle Detective Club  (befejezett)

  

Kiadás éve: 1994
Hossza: 1 kötet
Japán kiadó: Ohta Shuppan
Egyéb kiadó: -------

Fanfordítás:
Angol: The Pink Panzer
Magyar: Yaoiarts - Arita

  

 

Ismertető: 

Yotsuya Simone nevét nem hiszem, hogy sokan ismerik a magyar yaoirajongók közül. Mangáinak zömét a kilencvenes években rajzolta, azóta pedig átnyergelt a BL regényekre, amelyeket többek között olyan alkotók illusztráltak, mint Inarya Fusanosuke és Akira Norikazu. Japánban tehát elég ismert a hölgy, de sajnos a regények közül egyet sem adtak ki angolul, és a régebbi mangáit sem nagyon fordítják. Az egyetlen angolul is olvasható mangájába a Pink Panzer scangroup oldalán portyázva futottam bele, és ez egyike volt a legkellemesebb felfedezéseimnek. Ne is mondjátok, tudom, hogy tele vagyok kellemes felfedezésekkel – de hát ez egy ilyen műfaj. Nézzük inkább, hogy ez alkalommal mire is bukkantam, ami megörvendeztetett.

A Fin de Siécle Detective Club, ahogy már a címéből is sejthető, magándetektívekről szól, de nem ám akármilyen privát kopókról, hanem magáról a szakma fejedelméről, a zseniális következtetéseiről híres Sherlock Holmesról, és jó barátjáról s egyben tetteinek krónikásáról, Dr. Watsonról. A skót származású Sir Arthur Conan-Doyle 1887-ben kezdte publikálni a páros kalandjait, akik rövid idő alatt hihetetlen népszerűségre tettek szert, és összesen négy regény és ötvenhat novella született róluk. Dörzsölt yaoifanoknak nem kell ennél többet mondanom: két férfi, sok eset, és egykettőre túl leszünk a barátságon – de szerencsére a dolog nem ennyire egyszerű.

Mivel az alkotó nem saját kútfőből dolgozott, hanem egy másik szerző karaktereit használta fel a történethez, ezt a mangát egyértelműen a doujinshik közé sorolhatjuk. Azonban Yotsuya Simone nem egy, csupán a ’l art pour ’l art szexre koncentráló doujinshit készített: a Fin de Siécle Detective Club egy nagyon jól újragondolt Conan-Doyle feldolgozás, azt is mondhatnám, hogy egy yaoi alkotó tisztelgése az eredeti mű előtt. Amit látunk, az egy elképzelés arról, hogy mi lett volna, ha a Sherlock Holmes történetek slashnek íródnak – hadd tegyem hozzá, hogy egy nagyon kiváló és tetszetős elképzelés. A mangaka mindent elkövetett, hogy megőrizze az eredeti művek atmoszféráját, s ebben addig elment, hogy nem csupán a karaktereket, hanem magát a történetet is felhasználta. Ez nagyon jó döntés volt, hiszen így megmaradt a nyomozás izgalma és láthatjuk a mesterdetektívet is munka közben. A manga központi szálának alapja Conan-Doyle „A három Garrideb története” című 1924-ben íródott novellája, amelynek egyik jelenete pontosan szerepel a mangában, és az egyik fejezet elején a mangaka szó szerint idézi is az elhangzottakat. Ebben a jelenetben Watson megsebesül, amire a mindig hűvös és szenvtelen Sherlock feltűnő aggodalommal reagál, Watson pedig, amint azt belső monológja tanúsítja, szinte elolvad barátja intenzív érzelmeitől. Ez az idézet volt az, amely inspirálta a mangakát, és rajta kívül még sok slash fanfictionírót is. Íme: 

„Ezután barátom hozzám lépett, gyengéden átölelve felemelt, és egy székhez támogatott.

- Ugye nem súlyos a sebesülése, Watson?! Az isten szerelmére, mondja, hogy nem súlyos a sérülése!

 Őszinte aggodalmának puszta látványa is megérte a sebesülésemet – akár több sebet is megért volna–, mert e pillanatban ismertem meg igazán annak a nagy–nagy szeretetnek és ragaszkodásnak a mélységét, mely rendszerint nyomtalanul elrejtőzött komoly arcvonásai mögé. Szemét egy pillanatra könnyek homályosították el, s a máskor oly határozott ajkak most láthatóan megremegtek. Ez egyszer, ha csak egy futó pillanatra is, de alkalmam nyílt meglátni a zseniális gondolkodó nagy szívét és tiszta lelkét. Szerény, de odaadó szolgálataim legfőbb jutalma volt e pillanatnyi kitárulkozás.”

A történet kidolgozottsága mellett a manga legpozitívabb vonása az elegáns, békebeli hangulat megőrzése, amelyben a karakterek játsszák a főszerepet. Sherlock Holmes igazán hű maradt önmagához: kiváló megfigyelő, racionális, intellektuális figura, aki emellett excentrikus és végtelenül rendetlen. Igen, ez ő, az az ember, aki a szeneskannában tartja a szivarjait, egy perzsa papucs orrában a dohányát, és rugós késsel a fa kandallópárkányának kellős közepére kiszegezve a megválaszolatlan leveleit. A lakása mindenféle vegyszerek, kísérleti eszközök, és az eddig kivizsgált bűntények tárgyi hozadékainak kavalkádja, amelyet ő tökéletesen átlát, másnak viszont esélye sincs rá. Yotsuya Simone Holmes-a első pillantásra pont olyan érzelemmentesnek és hidegnek tűnik, mint amilyennek Conan-Doyle leírja. Egyetlen dolog képes lázba hozni: a nyomozás, az épp aktuális rejtély megoldásában rejlő szellemi kihívás. Ha dolgozik még enni és aludni is elfelejt, és a siker érdekében nem fél kockáztatni a saját testi épségét sem. Amikor épp nincs mivel foglalkoznia, a detektív képes hetekig ücsörögni a kandalló előtt, és kokainnal vagy morfiummal pusztítani az agysejtjeit – ne lepődjünk meg, a viktoriánus Angliában mindkét szer használata legális volt.

Watson, Sherlock első számú rajongója – a mangában természetesen nem csak a borotvaéles logikáját és kivételes intelligenciáját csodálja. Férfias, néha egészen rámenős, és sokat mosolygó figura, aki inkább belül gyötrődik, ha bántja valami. Őszintén szereti Holmest, annak ellenére, hogy okkal feltételezi, hogy a másiknak nem jelent többet, mint a hegedűje vagy a pipája – vagyis azok a tárgyak, amelyek könnyebbé teszik a mindennapjait. Tudja, hogy ő az az ember, akire a detektív támaszkodik, akinek előadja a feltételezéseit, és aki elkíséri útjaira, de nem lehet kárhoztatni, hogy szeretne ennél többet is. Mondjuk egy kis figyelmet, vagy kedvességet, ne adj’ isten azt, hogy a másik éreztesse vele, hogy fontos neki.

Kettejük közös jelenetei néha elég feszültek, és erősen szövegközpontúak, tehát ismét egy olyan mangával állunk szemben, ahol a képek mellett arra sem árt odafigyelni, hogy mit olvas az ember. A rajzolás különleges, de egyszerű. Ha megnézzük a mangaka többi művét, láthatjuk, hogy a stílusa eléggé régies, kicsit puritán, kevés vonallal dolgozik, és nem elsősorban a szépségre törekszik. Az egyszerűség ellenére mégis érzékelhető a képekben, főleg a színes borítókban némi misztikus bujaság. Mivel itt egy krimiről van szó, vannak bőven mozgalmas jelenetek is. Ugyanez a dinamika jellemző az érzelmek és indulatok ábrázolására, amikor a két szereplő között kirobban az állandóan jelen lévő feszültség – amely a manga végére egy mély vallomásban és 18+ -os jelenetek kíséretében oldódik fel. Bár nem lehet panasz az erotikus jelenetek explicitségére sem, a hangsúly nem rajtuk, hanem a szövegen van. Tudhatjuk, hogy nem ez az első alkalom, hogy a két szereplő testi kapcsolatba kerül egymással, viszont érzéseikről most beszélnek először őszintén.

A karakterábrázolást elnézve, az jutott eszembe, hogy kifejezetten jót tett a történetnek és a hangulatnak, hogy nem japán bishiket látunk, hanem férfiakat. Férfiakat, akik nem túl szépek, de így lesznek hitelesek. Watson –természetesen - bajuszos, minden idióta arckifejezése ellenére is tipikus angol úr, Sherlock nagyon sovány, kicsit lóarcú, rejtélyes, ápolt és elegáns, néha van benne valami nőies, androgün vonás. A korabeli ruhák szépen vannak megrajzolva, aminek különösen örültem, mert fetisisztikus imádat köt a kalapokhoz és a felöltőkhöz. A hátterek elég sokszor hiányoznak, de azért akad pár figyelemreméltó utcakép és szobabelső.

Ezt a mangát a különlegességek kedvelőinek ajánlanám, akiket nem zavar a szokatlan grafika. Ajánlom azoknak, akik látnak fantáziát ebben a fandomban, és azoknak is, akik eddig el sem tudtak képzelni egy ilyen párosítást. Jómagam minél régebb óta olvasok yaoit és slasht, annál inkább fogékony vagyok az új dolgok irányába, és ritkán szoktam csalódni. Úgy gondolom, egy próbát mindenképpen megér ez az egykötetes doujinshi, nézzetek bele, hátha tetszeni fog! 

Arita

Letöltés: ch.1,ch. 2/a., 2/b., ch.3.,

Teljes kötet: itt