Sadahiro Mika:
Pathos
(befejezett)
Hossza: 2 kötet
Japán kiadó: Ookura Shuppan
Angol kiadó: DMP June
Fanfordítás:
Magyar: Yaoiarts-Giana
Ismertető:
A vámpírok - attól függetlenül, hogy állítólag nem léteznek - ősidők óta foglalkoztatják az emberi fantáziát. A világ minden táján születtek róluk legendák. A vámpírtörténetek nagy klasszikusát, a Drakulát, azonban csak 1897-ben írta meg az ír származású Bram Stoker. A gonosz vérszipoly erdélyi gróf története óriási siker lett, és számtalan követője akadt, de idővel a művekben található vámpírkép is megváltozott. A levadászandó dúvadból a vámpír csábítóvá, a vágy titokzatos tárgyává lépett elő, bár szexuális tartalma már kezdetektől volt. (Nem csoda, hogy a Drakula az elfojtásokkal terhes viktoriánus korban született. ) A modern világ városlakó embere számára a vámpír nem elsősorban csúcsragadozó, amelytől félni kell, hanem inkább popkulturális ikon. A vámpírok, mint emberi formában járó, embervérrel táplálkozó, nálunk erősebb, hatalmasabb és nem utolsósorban szebb teremtmények, akik ráadásul még arisztokratikusak és egyben szexisek is, tökéletesek erre a szerepre. Hullnak körülöttük az emberek – de mit számít ez, mikor olyan kúlosan csinálják? Az utóbbi időben pedig a Twilight sorozatnak köszönhetően megjelent a domesztikált vámpír is – a szenvedő, romantikus hős, aki ellenáll ösztöneinek, és ahelyett, hogy kiszívná a lányok vérét, inkább feleségül veszi őket.
Az anime manga-műfajban sem ritka a vámpírábrázolás, és a yaoiban is előfordul, de korántsem túl sokszor, holott a téma adná magát. Gyönyörű, halhatatlan férfiak, társként a bűnben – de valamiért mégis ritka az igazán jó vámpíros yaoi manga. Ezek egyike a Pathos, Sadahiro Mika egyik legjobb és legérdekesebb műve.
Adott két férfi, King és Jay – egy tökéletesnek tűnő vámpír páros. És egy kis plusz: egy kisfiú, Ace, akit a két vámpír magához vett, hogy levezekeljék a szülei meggyilkolását. Egy ideig minden idillikus, de még egy kisgyerek sem veszi be hosszú távon, hogy állítólagos bátyjai nem esznek, kerülik a napfényt, és nem változnak. Ráadásul az izgága, ingerlékeny Jay, ellenállhatatlan vonzódást árul el Ace vére iránt. Ezért a két férfi, mint felelősségteljes felnőttek, úgy döntnek, hogy bentlakásos iskolába küldik a fiút, mielőtt még valami baj történne. Azonban mégis elkerülhetetlen, hogy Ace megtudja az igazságot. Azontúl egyetlen célja, hogy ő is olyanná válhasson, mint Jay és King – erőssé, veszedelmessé és halhatatlanná. Egy kamasz szemtelenségével és rámenősségével küzd ezért, és sikerül is kifacsarnia Kingből egy ígéretet. Nem csupán az örök élet vágya hajtja, hanem az is, hogy egyenrangú társa lehessen annak a két férfinak, akiket szeret. Illetve egyiküket, Jayt mintha másképp szeretné, mint ahogy azt testvérek között szokás, s az is elég hamar kiderül, hogy Jay sem érez másképp. Aki pedig a mangakát csak egy kicsit is ismeri, az tudja, hogy nála hiába szeretet, barátság, hűség, erkölcs vagy tisztesség – ha egyszer fellángolt a szenvedély, akkor nincs, ami a szerelmeseket távol tudná tartani egymástól.
Ez a történet, bár témája látszólag különleges, mégis nagyon jól illeszkedik Sadahiro életművéhez azáltal, hogy egy szerelmi háromszöget ábrázol. Több ilyen témájú mangája is van, de talán egyik sem ilyen erőteljes, talán egyikben sem sajnáljuk annyira a harmadik felet, aki menthetetlenül elveszít mindent, ami addig fontos volt számára. Jay és King kapcsolata nagyon szoros. King Jay teremtője, és több száz éve együtt élnek. Elsőre úgy tűnik, hogy King az erősebb ebben a viszonyban – ő a főnök hármójuk közül, a legidősebb, legbölcsebb, ő hozza a döntéseket, és rendszabályozza a sokszor felelőtlenül viselkedő, badass Jayt. Ennek a látszólag nagyon erős és fegyelmezett vámpírnak azonban létszükséglet Jay: ő jelenti számára a szenvedélyt, amiért érdemes élni. Ha pedig az ember halhatatlan, és hosszú évszázadok állnak előtte, akkor többszörösen fontossá válik minden, ami értelmet adhat az életének.
Alapkoncepciójában a Pathos igencsak hasonlít Anne Rice Vámpírkrónikák című sorozatához, melynek első részét az Interjú a vámpírralt és a harmadikat, a Kárhozottak királynőjét filmekből is ismerhetitek. Az amerikai írónő szintén ezeket a természetfeletti lényeket használja fel arra, hogy emberi problémákat, sorsokat ábrázoljon. Sadahiro vámpírjai (Anne Ricéihoz hasonlóan) bár immár nem emberek, úgy éreznek, szeretnek, szenvednek, mintha azok lennének. Sadahiro ugyan még annyi engedményt tesz a saját szereplőinek, hogy nekik csak a fénytől kell védeniük a szemüket, egyébként nem árt nekik a nap, de ők sem félnek a keresztektől, bátran belépnek a templomba. A két felfogás még abban is megegyezik, hogy a vámpírok számára már nincs jelentősége az ágy és az asztal örömeinek sem: minden vágyuk, minden gyönyörűségük a vér szívásában nyilvánul meg. Ennek ellenére a manga tele van szenvedélyesebbnél szenvedélyesebb jelenetekkel, hiszen, amint az egyik szereplő ki is mondja, a vámpír szemfoga a férfiasság szimbóluma, és ezzel együtt a harapás a szexuális aktusé.
A manga grafikája nagyszerűen illik ehhez a történethez. Sadahiróra amúgy sem jellemzőek a nőies figurák, így vámpírjai sem túlzottan girhes túlvilági androgün szépségek. King a hosszú hajával és intelligens tekintetével nagyszerű klasszikus vámpír és modern hős egyben, a tüzes szemű Jay pedig – aki a történet szerint ázsiai származású – talpig bőrszerkóban, maga a megtestesült kísértés. Ace átlagos tizennyolc éves fiúként van ábrázolva, de mint az sok Sadahiro karakterre jellemző, a szeme sem áll jól a kölyöknek. Összességében elmondhatjuk a figurákról, hogy ha nem is kigyúrt szupermenek, de nem is nőiesek. A vonalak nagyon szépek, letisztultak, sok a közeli arcábrázolás. A háttereket nem mindig dolgozta ki, de ha igen, akkor nagyon szépek. Különösen King háza figyelemreméltó, amely, ha kívülről szolidnak is tűnik, belülről igazi, jó ízléssel berendezett luxusingatlan. Figyelmet szentel az alkotó a természeti környezetnek is: a házban is elég sok a növény, a kert, a tengerpart, valamint a téli hóvihar, vagy a manga végén a Grand Canyon is jelentőséggel bírnak, és sokat hozzáadnak a hangulathoz. Ami különösen szép és nem olyan gyakori, azok az árnyjátékszerű ábrázolások: kidolgozott háttér előtt, vagy fehér alapon feketével megrajzolt alakok.
A Pathos természetesen tizennyolc éven felülieknek ajánlott manga – nem annyira extrém, mint ahogy az alkotóra jellemző, de a nyílt szexuális tartalmú ábrázolások miatt mindenképp indokolt a korhatár. Elsősorban azok olvashatják örömmel, akik amúgy is szeretik a mangaka műveit, de azoknak is megér egy próbálkozást, akiket érdekelnek a vámpíros történetek. A DMP June kiadó jóvoltából most már angolul is kapható mindkét kötet - talán nem véletlenül ez volt az első Sadahiro manga, amely angolul is megjelent.
Arita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése