Nitta Youka

Csillagjegy: Halak
Vércsoport: B
Nitta Youka a leghíresebb és legsikeresebb yaoi (Bl) mangakák közé tartozik. Nem csak hazájában népszerű: ezt mutatja az is, hogy több műve is megjelent angolul és németül, valamint, hogy 2002-ben a san fransiscoi Yaoi-Conon ő volt a díszvendég. Aki érdeklődik a műfaj iránt, idővel elkerülhetetlenül belebotlik a legismertebb Nitta-mangába, a Haru wo Daiteita-ba (vagy legalább a belőle készült OVA-kba), amit a rajongók többsége jogosan tart alapműnek, esetleg a When a Man Loves a Man seriesbe.
De ki is az alkotó, aki ezen csodálatos történetek mögött áll? Magánéletéről, mint általában a japán mangakákéról, nem sokat tudni. 1995-ben debütált profi mangarajzolóként Groupie című mangájával a Biblos kiadónál. A következő években művei folyamatosan jelentek meg a BeXBoy és a Hanaoto című magazinokban, majd 1997-ben megjelent az első híres sorozata a Houbunsha kiadónál: a When a Man Loves a Man series néven ismert kilenc kötetes manga, amely egy host klub alkalmazottainak nagyon izgalmas magánéletét mutatja be, sok drámával és szerelemmel.
Ennél is híresebbé vált azonban a Haru wo Daiteita (HaruDaki) című sorozatával, amely 1998-ban indult, jelenleg a 14. kötetnél jár, és még mindig fut Japánban. Eredeti japán kiadója a Biblos volt, majd annak csődje után, a jogutód a Libre Shuppan vette át a kiadást. A mangát licenszelte az amerikai BeBeautiful kiadó, angolul Embracing Love címen találhatjátok meg. 2005-ben kétrészes OVA is készült a sorozat első két kötetéből, majd 2007-ben egy három részes OVA-ban „meganimésítették” az egyik legszebb melléktörténetet is Fuyu No Semi (Winter Cicada) címen. A két egykori pornószínész egymásratalálását és kapcsolatuk mindennapjait bemutató manga hihetelen siker lett, hatalmas rajongótábora van.
Emellett Nitta természetesen rajzolt mást is: 1998-ban jelent meg a Biblos gondozásában az Umaimon Kuwasero, amely egy egykötetes történet két szakácstanuló szerelméről. Ugyanebben az évben jelentette meg a Houbunsha kiadó a White Brand című szintén egykötetes oneshot gyűjteményt. 1999-ben látott napvilágot a Casino Lily című manga, amely laza szálakkal kapcsolódik a Haru wo Daiteitához.
2003-ban indult Nitta következő nagyon sikeres sorozata, a Boku No Koe (The Sound of my Voice címen jelent meg angolul a BeBeautifulnál), amely jelenleg a harmadik köteténél tart. Míg a Haru a színészek életébe engedett bepillantást, addig a Boku no Koe főszereplői szinkronszínészek (seiyuuk).
2006-ban ismét egy egykötetes Nitta műnek örülhetett a népes rajongótábor: a Butokai no Techou más néven Un Carnet de Bal egy a 19-századi Japánban játszódó szerelmi háromszögtörténet, az alkotónőtől megszokott gyönyörű rajzokkal.
2007-ben pedig egy újabb sorozatot indított útjára a mangaka: a Secret Diplomacy (más címeken Koushi Kakka ni Himitsu Gaikou vagy Secret Diplomacy of a Minister Exellency) két diplomata tiltott szerelmének alakulását követi nyomon. Ez a mangát is licenszelték, angolul a 801 Media gondozásában jelenik meg.
Nitta Youka művészetéről elmondható az, amit sok más mangaka esetében is felfedezhetünk: az ő stílusa is sokat változott, finomodott, mondjuk ki, fejlődött az évek során. Ha valaki összehasonlítja a korai Nitta-művek grafikáját az újabb mangáival (vagy a Harudaki első pár kötetét a mostaniakkal) akkor láthatja, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül a szerző, míg eljutott oda, ahol most tart. Nincs rá más kifejezés, kegyetlenül gyönyörűen rajzol. Letisztult, határozott vonalak, az érzelmek rendkívül szép megjelenítése az arcokon, aprólékos részletességgel megrajzolt, hatalmas szenvedélyeket és mély érzéseket tükröző szexjelenetek, karcsú, magas, de mégis szálkásan izmos, férfias figurák jellemzik a stílusát. Nála a férfiak, ha csodaszépek is, de férfiak maradnak, nem találunk kis, törékeny, első ránézésre lánynak tűnő ukéket. Emellett Nitta nem is minden esetben ragaszkodik a szigorúan leosztott seme-uke szerepekhez: a Harudaki nagy sikerének egyik kulcsa például az, hogy mindkét szereplő egyaránt férfias, és bizony néha az ágyban is szerepet cserélnek.
Történetei, amellett, hogy kétségkívül romantikusak, esetenként nem nélkülözik a drámát, a lelki problémák ábrázolását sem. Elsősorban a Harudakit említhetném itt, de a többi mangájára is jellemző, hogy annak ellenére, hogy a yaoi egy általában kevés valósághűséggel rendelkező, alapvetően romantikus, szórakoztató műfaj, Nitta bőven adagolja a valósághű elemeket is. A munkahelyi problémák, a stressz, és a karrier alakulásának hatásai egy párkapcsolatra, a homoszexuálisok megítélése, elfogadása a médiában, a társadalomban és a saját családjukban, a féltékenység, a bizonytalanság és bizalmatlanság, a szakmai rivalizálás stb. mind felbukkannak a műveiben.
Emiatt, valamint a bőséges és részletes szexjelenetek miatt, Nitta Youka mangáit elsősorban az érettebb gondolkodású, komolyabb témákat is kedvelő olvasóknak ajánlanám.
Művei
1995. Groupie (Biblos) 1 kötet
Scanlation: Obsession
1997. When a Man Loves a Man series (Houbunsha) 9 kötet
When a Man Loves a Man 1 kötet
Scanlation:Obsession
Last Waltz 2 kötet
Scanlation: Sweet Lunacy (1.kötet)
Obsession (2.kötet)
Nightcap 1 kötet
Irokoi 3 kött
UV 2 kötet
Scanlation mindről: Obsession
Német kiadás: Carlsen Comics
1998. Haru wo Daiteita (Libre Shuppan) 14 kötet, még fut
Angol kiadás: BeBeautiful
Magyar fordítás: Clubshion
Umaimon Kuwasero (Biblos) 1 kötet
Scanlation: MegKF
White brand (Houbunsha) 1 kötet, oneshotok
Scanlation: Obsession
1999. Casino Lily (Biblos) 1 kötet
Angol kiadás: BeBeautiful
2000. 17 Guyz 1 kötet
Scanlation: MegKF
Magyar fordítás: Clubshion
2003. Boku No Koe (Take Shoubu) 3 kötet, még fut
Angol kiadás: BeBeautiful
Magyar fordítás: Clubshion
2006. Un Carnet de Bal 1 kötet
Scanlation: létezik angol scan, irc-n elérhető, készítője ismeretlen
2007. Secret Diplomacy (Taiyou Tosho) 2 kötet, még fut
Angol kiadás: 801 Media
Arita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése