Yaoiarts

Nishida Higashi: Tenshi no Uta/ Angel’s Song

Hossza: 2 kötet
Kiadás éve: 2007
Japán kiadó: Shinshokan

Fanfordítás:
Angol: Moon in a Box

Doktor Michel Meyer egy este hazafelé tart feleségével, amikor hirtelen egy kisfiú ugrik az autójuk elé. A házaspár nagyon megrémül, rohannak a gyerekkel a férfi rendelőjébe. Itt hamar kiderül, hogy a rosszcsontnak, aki elvileg az Alex névre hallgat – már amikor hallgat rá - nem esett semmi baja, azon kívül, hogy elcsatangolt és eltévedt.

Nem tudja a szülei telefonszámát, beszélni és kérdezni viszont annál inkább, de mikor a doktorék a rendőrséget akarják hívni, azonnal köddé válik. Rövidesen Michel megismerkedik Alex szüleivel is, akik a közelben laknak. A család gazdag, az anyuka szép, az apa, Chris Adler fiatal kora ellenére már ismert zongoraművész és karmester. Michelnek nagyon hamar feltűnik, hogy Chris mennyire ridegen bánik a fiával, aki viszont szemmel láthatólag odavan az apjáért. Alex Michelhez is ragaszkodni kezd, sok időt tölt az orvos rendelőjében – jól esik neki, hogy hall pár kedves szót, és törődnek vele. Egy nap Michel megpróbál beszélni Chrissel a fiáról. A doktort nagyon érzékenyen érinti a másik apához méltatlan viselkedése, hiszen neki is van egy hasonló korú gyermeke, akit mindennél jobban szeret. Chris azonban felhúzza magát, és ezzel a két család kapcsolata megszakad.

Eltelik tíz év. Michel ez alatt az idő alatt mindent elveszít, ami fontos volt számára. Felesége és fia meghalnak egy balesetben, s neki nem marad más, csak a munka. Egy este véletlenül eltéved a város meleg negyedében, és alig hisz a szemének: a magukat áruló srácok között Alexet pillantja meg. Jó szándéktól vezérelve hazaviszi a fiút, és felkeresi az apját – s ez által sivár, magányos élete, melynek évek óta a gyász volt a meghatározó eleme, fenekestől fordul fel.

Chris híres lett, immár a legsztároltabb karmesterek közé tartozik, és időközben szintén megözvegyült – felesége öngyilkosságot követett el. Fiával való kapcsolata mit sem javult, továbbra is közönyösen, sőt elutasítóan viszonyul Alexhez, aki kallódik, lóg az iskolából, és prostinak adja ki magát. Michel próbál a fiú lelkére beszélni, segíteni neki – hiszen az ő fia is ugyanannyi idős lenne, ha élne. Közben viszont egyre közelebbi kapcsolatba kerül az apjával, aki amellett, hogy megszállottan dolgozik, kicsapongó életet él: ágyában egymást követik a férfiak. Michelt taszítja a másik életmódja, fiával szembeni viselkedése és hozzáállása, de ellenállhatatlanul vonzza is Chris személyisége. Nem tudja megérteni a férfit, aki romlottsága és önzése ellenére csodálatos zenét képes alkotni – amikor játszik vagy vezényel, mintha egy teljesen más ember lenne. Michel érzi, hogy valami nagyon nincs rendben vele, de kíváncsisága, védelmező ösztöne és még valami más, nem engedi, hogy elszakadjon tőle.

Nem rég bukkantam rá Nishida Higashinak erre a mangájára – ez volt az első, amit olvastam tőle - és egy szuszra faltam fel a két kötetet. Már maga (a yaoiban nem tipikus) kezdés is érdekes volt, hát még ami utána jött! Érzelmes de nem gicsses-rózsaszín történet, jó kis angsty, de aki szereti az ilyet, annak maga a mennyország! A zűrös kapcsolatok és a pszichológiai mélységek játsszák a főszerepet, emiatt elég sokáig nem volt világos előttem, hogy mi is fog ebből kisülni. Ennek ellenére a cselekmény mégsem volt kusza, hála a logikus felépítésnek és az egyszerű, de nagyszerű elbeszélésmódnak. Nishida Higashi Hagio Motót és Takemiya Keikót tekinti példaképének, s a nagy elődök hatása meg is látszik a munkáján. Ugyanakkor elég tehetséges ahhoz, hogy ne másolatot készítsen, hanem egy egyéni és eredeti művet.

A történet mellett a szereplők is kifejezetten vonzóak. Michel igazi jótét lélek, családszerető, segítőkész ember, aki azonban szerettei halála után befelé fordul, és a saját kínjaival van elfoglalva. Mindezt a mangaka túlzásoktól mentesen ábrázolja, így Michel karaktere hihetővé és egyben nagyon rokonszenvessé is válik. Alex tipikus lelkileg sérült tinédzser, Chris pedig maga a titok - bár utálni könnyebb, mint szeretni.

A grafika nekem nagyon tetszett. Néha kicsit Kazuma Kodaka egyik korszakára emlékeztetett, mert Nishida is férfias figurákat rajzol, és a vonalvezetése is hasonló.

A Tenshi no Utát azoknak ajánlom, akik szeretik az angsty cuccokat, és a drámai, pszichológiai vonatkozású történeteket. Nem túl explicit – egy eksön kivételével, ami azonban felér öt másikkal - és említés szintjén előfordul benne nemi erőszak, öngyilkosság, pedofília valamint lelki terror is, ezért csak érettebb olvasóknak, javasolt. 

Arita