Yaoiarts

A yaoi gyökerei

Társadalmi-történelmi háttér

Nagyon fontos leszögeznünk, hogy a yaoi a japán kultúra és társadalom jellegzetes terméke. Semmi köze a realitáshoz, és a valós homoszexualitáshoz, mégis úgy gondolom, nem árt, ha egy kicsit megnézzük a történeti-társadalmi hátterét. Így talán könnyebb lesz megérteni, hogy hogyan alakulhatott ki és válhatott ennyire kedveltté, ill. miért épp Japán volt az az ország, ahol létrejött. Nyugaton is létezik egy hasonló műfaj, amelyet „slash”-nek neveznek, ez azonban alapjában véve más, ezért itt nem is foglalkoznék vele.

A homoszexualitás, ugyanúgy, ahogy nyugaton, jelenleg Japánban is a kényes témák közé tartozik, amely gyakran szóba kerül a médiában. Természetesen a társadalom legnagyobb része ott sem tartja ezt pozitív vagy követendő példának, melegnek lenni tehát ott sem leányálom. Viszont olyan szinten üldözött, bűnös dolog sem volt soha, mint pl. Európában. A nyugati kultúrát meghatározó kereszténység szemében sokáig maga a szexualitás is csak házasságban, az utódok nemzése érdekében volt megengedhető, az isten és a természet ellen valóként aposztrofált homoszexualitás pedig egyértelműen a halálos bűnök közé tartozott. Japánban azonban más volt a helyzet. A szexualitás és a vele kapcsolatos dolgok nem estek vallási tilalom alá, és bár a 17. századtól törvény tiltotta a szamurájok közötti ilyen jellegű viszonyokat, azok ennek ellenére létezetek és hallgatólagosan elfogadottak voltak. A férfiak közötti vonzalmat alapjában véve másként fogták fel a távol-keleti országban, mint Európában. A Tokugawa sógunátus korában (1600-1867) ezt a fajta kapcsolatot nanshoku-nak ill. más átírással danshoku-nak nevezték, de ezen belül is voltak különböző elnevezések a viszonyok más-más fajtáira. Ilyen volt például a shuudo, (angol fordításban „the way of the young”-magyarul „az ifjú útja”) amely az idősebb és fiatalabb szamurájok közötti, szexuális kapcsolattal is gazdagított mester-tanítvány viszonyt jelölte. Rendkívül fontos tradíciónak tartották, sok időszakban úgymond hozzátartozott az ifjaknak a szamuráj kultúrába történő bevezetéséhez és esztétikai neveléséhez.

A másik ilyen kötelék elnevezése a bido volt, amely két felnőtt szamuráj közötti szexuális-szerelmi viszonyt jelentett. Ez majdnem olyan erősnek és tiszteletreméltónak számított, mint a hűbérúr iránti hűség. Mindkét kapcsolatfajtáról sok irodalmi feljegyzés és képi ábrázolás is készült, aztán a Meji-korral (1867-1912) elkövetkező modernizációval és a szamuráj kultúra hanyatlásával eltűntek.

Miért alakulhatott ki ez? Gondoljunk csak bele! Szamurájok, azaz katonák, sok férfi egymás között, gyakran összezárva, háborúban, nehéz, veszélyes helyzetekben, sőt bizonyos korszakokban a nősülés is tiltott volt számukra… Így már nem olyan meglepő, ugye? Sok más harcos-férfias társadalomban láthatunk példát erre, és sok helyen elfogadott, sőt megbecsült kapcsolatok voltak ezek, hiszen úgy tartották, hogy az egymás iránt érzett szerelem és ragaszkodás növeli az összetartást a harcosok között. Az ókori Spártában például nagyon jellemzőek voltak a shuudo-hoz hasonló viszonyok. A fiúgyermekeket hét éves korukban elszakították otthonról, és közösségi, katonai nevelést kaptak. Szinte minden fiatalabb fiúnak volt egy idősebb „tutora”, aki segítette, és akivel szexuális kapcsolatban is állt. A művelt, felnőtt görög férfiak között is ismeretesek a homoszexuális kapcsolatok, ami nem is csoda: egy sok témában jártas filozófus számára sokkal érdekesebb társ volt egy hasonló érdeklődésű férfi, mint egy asszony, akiket a görögök köztudottan nem iskoláztattak. Azonban nagyon fontos megemlíteni, hogy a nőkkel való kapcsolatot sem zárták ki: Spártában például kötelező volt 30 éves kor után megházasodni, hiszen minden férfinak kötelessége volt, hogy a közösség számára gondoskodjon a megfelelő szaporulatról.

A férfiak közötti szexuális aktust a japánok csak az élvezet egyik útjának tekintették. Természetesnek tartották, hogy egy férfi, aki a nőkhöz is vonzódik, vonzónak találhat fiatal fiúkat (wakashuu), vagy nőnek öltözött férfiakat (onnagata) is, de attól még nem tartották „más”-nak. Attól, hogy ilyen kapcsolatai voltak, egy férfi még nyugodtan megházasodhatott, és lehettek női szeretői. A fura inkább az volt, ha valaki távol tartotta magát az asszonyoktól, tehát onnagirai (azaz nőgyűlölő) volt. Változást itt is a Meiji korszak hozott, amelynek során elterjedt a nyugati vélekedés: az vonzódik a saját neméhez, aki „más”, azaz homoszexuális. Ez a felfogás, ha meg is gyökeredzett, azonban nem szorította ki teljesen a régi elképzeléseket. Itt említeném meg, hogy Japánban már a 11. századtól létezett az a feminin férfi szépségideál, amely a bishounen kultusz alapja. Szó szerinti jelentése: szép fiú, általában a 12-18 év közötti, nőies külsejű serdülő ifjakat nevezték így, és azt tartották a legideálisabbnak, ha egy férfi is olyan szép, mint egy nő. Jellemző az ázsiai fiatalokra, hogy náluk a pubertás később indul be, mint nyugati társaiknál. Az ilyen rendívül szép, nőies vonásokat felmutató fiúkat a férfiak is vonzónak tartották.

Röviden a mai japán társadalomról és a yaoiról 

A yaoi elterjedését és kedveltségét azonban nem magyarázhatjuk pusztán a történelmi hagyományokkal. A műfaj a mai modern társadalomban vált népszerűvé, aminek több oka is lehet. Az embereket vonzza minden, ami tabu, és minden, ami szép, meg persze ott van az indok, amit olyan sok yaois honlapon olvashatunk: „Mi jobb egy gyönyörű pasinál? Hát kettő!” Ez azonban nem magyaráz meg mindent, hiszen a nők a yaoiban nem csak a szexjeleneteket és a szép férfiakat kedvelik - bár kétségkívül ezek is nagyban hozzájárulnak a dolog népszerűségéhez - hanem az áradó érzelmeket, a szerelem ábrázolását, és a romantikát is. Tegyük hozzá a legtöbb nő ugyanazért olvas yaoit, amiért társaik romantikus regényeket (Romana, Júlia stb.) vagy romantikus shoujo mangákat. A yaoi ugyanazt a romantikus álmot közvetíti az olvasóknak, mint ezek, csupán a felállás más - és pont ezáltal izgalmasabb is.

Japán a második világháború óta villámgyors ütemű, hatalmas fejlődésen ment keresztül. A régi, évszázados tradíciókat pár évtized alatt váltotta fel a modern társadalomra jellemző gondolkodásmód és életstílus, amely értékválságot hozott magával. Ez a legsúlyosabban többek között a családokat érintette. Japán nagyon erősen férfiközpontú társadalom volt, sőt bizonyos értelemben a mai napig is az. A hagyományos családmodellben jól körülírt, pontosan rögzített helye van mindkét nemnek. A férfi a család feje, irányító szerepéhez kétség sem fér, hiszen ő tartja el a családot, az asszony pedig ellátja a háztartást és neveli a gyerekeket. A két szerepkör nem folyik át egymásba, és nem keveredik. A férj akár 10-12 órát is dolgozik, míg a feleség otthon van, de a háztartás minden gondja, a férjéről való gondoskodás, az ő igényeinek kielégítése, és a gyerekek nevelése is az ő vállán nyugszik. Japánban még ma is tartja magát az az elgondolás, miszerint az elzüllött férj, és a neveletlen gyerekek egyaránt csak és kizárólag az asszony hanyagságának következményei.

Emellett a házasodás sokáig nem a fiatalok döntése volt: még bőven a második világháború után is köttettek olyan házasságok, amelyeket a szülők intézek, és a fiatalok először a házassági beszélgetésen (o-miai) ismerték meg egymást. Mondhatjuk, hogy ez nyugaton is így volt, de Japánban sokkal tovább működött ez a rendszer, és sokkal gyorsabban jöttek a változások. A modern életstílus része az emancipáció, a nők művelődése és munkába állása, valamint a fogamzásgátlás, amely mintegy felszabadította a női nemet. Az új, biztosabb fogamzásgátlási módszerek alkalmazásával hatékonnyá vált a védekezés a nemkívánatos terhesség ellen, s így a nők is sokkal nagyobb szexuális szabadságot élvezhetnek.

A mai japán lányok már nem elégszenek meg a családanya szerepével, dolgoznak, tanulnak, és másra vágynak, mint elődeik. Többek között udvarlásra, apró figyelmességekre, romantikára, olyan férjre, aki kimutatja az érzelmeit, lehet vele lelkizni, emellett pedig segít a háztartásban és a gyermeknevelésben. A férfitársadalom persze nehezen alkalmazkodik. A legtöbb férfi hagyományos típusú feleséget szeretne, mint amilyen az édesanyja volt, és értetlenül áll a modern lányok elvárásai előtt. Nem tud udvarolni, gátlásos, és nem érti a nők viselkedését. Így nem csoda, ha a két nem kissé „elveszítette egymást”.

A házasságkötések száma drasztikusan csökken, ugyanígy a gyermekszületéseké is, a válásoké pedig megugrott. Egyre több fiatal nyilatkozik úgy, hogy egy kapcsolat „túlságosan kényelmetlen, fárasztó, kellemetlen és megalázó” a számukra, ezért inkább egyedül maradnak. 2001-ben készült egy 28 országot érintő felmérés a szexuális szokásokról: Japán a szeretkezések gyakoriságát tekintve az utolsó helyen végzett. Sok nő érzi úgy, hogy a férfiak képtelenek őket egyenrangú félként kezelni, és érzelmileg megadni nekik, amire vágynak. Ha pedig valaki nem kapja meg, amire vágyik, akkor megpróbálja megteremteni azt magának.

Ez lehet talán egy magyarázat a yaoi népszerűségére és kialakulására: hiszen ezek a történetek a női fantázia szülöttei, úgy és olyannak ábrázolják a férfiakat, amilyennek a nők szeretnék, hogy legyenek. Egy japán nő nyilatkozta egy interjúban, hogy „A yaoi homoszexuális jelenetei az egyetlenek, ahol láthatjuk, hogy hogyan viselkedik egy férfi egy olyan partnerrel, akit magával egyenrangúnak tart. Mi is ilyen szerelemre vágyunk.” A meleg férfiak talán pont ezért is nem szívesen olvassák ezeket a mangákat, hiszen nem tudnak azonosulni a szereplőikkel. Ők is érzik, hogy ez a dolog nem róluk szól, hanem a nőkről.

Azt hiszem így már érthetőbb és kevésbé furcsa egy ilyen műfaj létezése. Természetesen Japánban sem olvas minden nő yaoit, ott is szubkultúrának számít, de persze sokkal ismertebb, mint itthon.

Arita