Yaoiarts

A yaoi kialakulása

A yaoi, sok vélekedéssel ellentétben, nem a hentaiból származik, hanem a lányoknak szóló shoujo mangából. Az „Általában a mangák történetéről” című írásban olvashattatok arról, hogy a mangáknak több műfaja alakult ki. Ezek közül az egyik a shoujo, azaz a fiatal lányoknak szánt manga, amely olyan kérdésekkel, problémákkal foglalkozik, ami a lányokat érdekelheti. Főleg az emberi kapcsolatok ábrázolására, és a karakterfejlődésre koncentrál. Ezeket egykor elsősorban férfi alkotók rajzolták, bennük általában anyjuktól elszakított vagy árva, passzív főhősnők vártak megmentésre. A lehetséges témák közé tartozott a romantika is, főként szirupos, émelyítő formában, de a főszereplők itt sem olyanok voltak, akikkel a tizenéves lányok igazán azonosulhattak volna. A shoujo a fiúknak szóló, azaz shounen mangák árnyékában létezett, és a hetvenes évek előtt nem játszott fontos szerepet, inkább csak gyakorlóterepet jelentett a mangakáknak.

 A hetvenes évek és a shounen-ai

A hetvenes években azonban megjelent jó néhány rendkívül tehetséges női rajzoló, akik megváltoztatták a helyzetet, és megújították a shoujo mangát. Közéjük tartozott egy „Csodálatos negyvenkilencesek”-nek nevezett csoport, akiket azért neveztek így, mert valamennyien 1949 körül születtek. Másik elnevezésük a „Csodálatos huszonnégyesek”, mivel 1949 a hagyományos Japán időszámítás szerint a Showa korszak 24-ik évének felel meg. (Ezeket a korszakokat a japán császárok uralkodási ideje szerint határozták meg, a Showa Hirohito császár trónra lépésétől, azaz 1925-től az uralkodó haláláig, 1989-ig tartott) A csoportnak nem volt hivatalos tagsága, az is változó, hogy kiket tartanak közéjük tartozónak, ez csupán egy gyűjtő elnevezés. Három alkotót azonban nagyon fontos megemlítenünk közülük: Hagio Motót, Takemiya Keikót, és Oshika Yumikót, akik megreformálták, és forradalmasították a shoujo mangát. A mai, modern shoujo tulajdonképpen nekik köszönheti a létét. Megváltoztatták a rajzstílust és a mangák külsejét: itt, a fiúknak rajzolt mangákkal ellentétben nem a mozgások és történések pontos, kockáról-kockára történő bemutatása lett a fontos, hanem a hangulat megteremtése. Ha például belenézünk Takemiya Keiko mangáiba, sok olyan oldalt találhatunk, amelyek gyönyörűen megkomponált festményekre emlékeztetnek.

Emellett tematikailag is újítottak, a fiatalok számára fontos és érdekes, komoly témákat vettek elő. Ilyen egyrészt a felnőttéválás, a jellemfejlődés, az egyén ön- és célkeresése az életben, a társakkal és a szülőkkel való viszony, a barátság, és az első szerelem. Hozzányúltak olyan kényes témákhoz is, mint a szexualitás, a tinédzserkori nem kívánt terhesség és abortusz, a szülőkkel - főleg az anyával való rossz kapcsolat, a szexuális zaklatás, a pedofília, a homoszexualitás, az ezek miatti lelki szenvedés, a személyiség megroppanása, és az öngyilkosság is. Mindenfajta műfajban alkottak, van a műveik között science-fiction, fantasy, történelmi dráma, és horror is. A hangsúly az érzelmek ábrázolásán, a karakterek és a karakterfejlődés bemutatásán volt, és persze a romantika is képben maradt, de jóval komolyabb köntösben. Ez persze nagy merészség volt a részükről, és folyamatosan feszegették a cenzúra által megszabott határokat.

Itt kerül elő a yaoi, amit akkor még nem így hívtak, és teljesen más is volt, mint az, amit most yaoiként ismerünk. Hagio Moto és Takemiya Keiko kezdtek először ezzel a témával foglalkozni. A két mangaka fiatalon egy albérletben lakott, és közvetlenül is hatottak egymásra, valamint hasonló hatások is érték őket. Hagio Moto nyilatkozta egy interjúban, hogy egyszer szomszédasszonyuktól kaptak egy magazint, a Clan of the Rose-t, amely Japán első, komoly, melegeknek szóló folyóirata volt. Takemiya Keikonak nagyon tetszett az újság, és hamarosan el is kezdett dolgozni egy homoszexuális témájú mangán, Hagio Motot viszont inkább taszította. Érdekes, hogy ennek ellenére épp tőle jelent meg az első ilyen manga: 1971-ben a November Gymnasium, majd ezt követte 1974-ben a híres Thoma no Shinzou.

Miért változott meg Hagio Moto véleménye? Nos, rá Jean Dellannoy Les Amitites particliéres (The Special Friendship) című 1964-ben készült filmje volt rendkívüli hatással, amely egy bentlakásos fiúiskolában játszódik. A magazinnal ellentétben ez a film teljesen elvarázsolta az alkotónőt, és inspirációjára született meg az előbb említett két manga, amelyekben a homoszexualitást csak nagyon óvatosan, a testi szerelem megjelenítése nélkül ábrázolja.

Az első explicit szexet tartalmazó ilyen mű az 1976-ban megjelent Kaze to Ki no Uta, amely Takemiya Keiko alkotása. Ezek a mangák shoujo magazinokban jelentek meg, és az elnevezésük shounen-ai, azaz magyar tükörfordításban fiúszerelem. Ezt tulajdonképpen kísérleti műfajnak is tekinthetjük: az alkotók új utakat kerestek, új dolgokat akartak megmutatni. Takemiya Keiko egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a célja az volt, hogy meghaladhassa a nemi szerepekhez fűződő sztereotípiák által felállított korlátokat, és ezáltal az emberi kapcsolatok más aspektusait mutathassa be. Illetve, mivel a szexualitás a nők számára tilalmas dolog volt, könnyebb volt azt ábrázolni két fiú között. Úgy gondolta, hogy ha két fiú a főszereplő, akkor a női olvasók könnyebben beleélhetik magukat mindkét szereplő helyzetébe, és így az alkotónak lehetősége nyílik megmutatni az emberi lélek mindkét oldalát, a női és a férfi oldalt, amely mindenkiben ott rejtőzik.

1978-ban elindult a June című magazin, amelyben helyet kaptak a shounen-ai mangák, folytatásos regények és novellák is, amelyek szintén fontos szerepet játszottak ebben a korszakban. A tanbi-nak nevezett két férfi kapcsolatát bemutató regények szépirodalmi igényű, az esztétikát mind a történetvezetésben, mind a stílusban előtérbe helyező művek voltak, és bonyolult, szóvirágos, túlírt nyelvezettel rendelkeztek. Az első ilyen témájú mű Mori Mari The Lover’s Forest című regénye, jóval korábban, az első shounen-ai témájú mangákat megelőzve, 1961-ban született. Mint írtam, a tanbi irodalmi műfaj, a szépirodalomhoz, és nem a populáris irodalomhoz tartozik. A tanbi regények a japán női írók legfontosabb alkotásai közé tartoznak. Lényegük az esztétikum és az erre való törekvés. Esztétika alatt itt a japán értelemben vett esztétika értendő, mely szerint csak az lehet igazán szép, ami mulandó és rövid ideig tart (mint például a cseresznye virágzása). Az irodalomban ennél jóval korábban is megjelent a férfiszerelem ábrázolása. Már Murasaki Shikibu, kitűnő műveltségű japán udvarhölgy által 1000 körül írt Genji monogatari (Genji regénye) című regényben is találkozhat ezzel az olvasó.

Ma már nem írnak tanbikat és a shounen-ai is a múlté. Fontos tudnunk, hogy a shounen-ai kifejezés, bár nyugaton jelenleg a szexet nem tartalmazó, fiúk közötti kapcsolatokat bemutató mangákra is használják, eredetileg nem ezt jelenti. A shounen-ai-hoz hetvenes évek komoly témákat taglaló, drámai, gyakran tragikus végkifejletű mangái tartoznak, az előbb említetteken kívül, például még Takemiya Keikotól a Doorway to the Summer, valamint Hagio Mototól a Marginal és a Cruel God Rules in Heaven. Hozzá kell tenni azt is, hogy jelenleg Japánban a shounen-ai alatt a shotacont értik, tehát az olyan mangákat-animéket, amelyekben kiskorú fiúkat szerepeltetnek szexuális helyzetekben.

A shounen-ai motívum gyakran előfordul nem elsődlegesen a homoszexualitással foglalkozó shoujo mangákban és animékben is, mellékszálként, apróbb utalásként. Lásd pl. Sailor Moon.

Sajnos az itt felsorolt shounen-ai mangákat nem adták ki angolul, és nem túl népszerűek a scanlation csoportok körében sem, ezért a japánul nem tudók számára nehezen hozzáférhetőek. A Kaze to Ki no Utát az Obsession fordítja, de elég lassan, és a 17 kötetből csak 4 van eddig kész, viszont a Doorway to the Summer teljes egészében megtalálható az oldalukon. Mindkét magából OVA is készült, amelyek angol felirattal elérhetők AArinfantasy oldalának fórumán.

A nyolcvanas évek és a doujinshik virágkora

A nyolcvanas években a homoszexuális téma elsősorban a doujinshikben, azaz az amatőr rajzolók által rajzolt mangákban virágzott. Ezeknek a szereplői más mangákból átvett karakterek, akiket a doujinshi rajzolója csak kölcsönvesz az eredeti alkotótól. Természetesen nem csak yaoi doujinshik léteznek, de itt most róluk lesz szó: ezeknek a középpontjában gyakran csupán a szex áll, és sokszor előfordul, hogy semmiféle történetük, cselekményük nincs.

A doujinshik rajzolóinak, úgy, ahogy napjainkban, már akkor sem volt szükségük az eredeti műben található utalásokra, hogy bizonyos karaktereket egymással összepárosítsanak. Az ilyen alkotások teljes szabadságot nyújtanak a fantáziák kiélésének. A nyolcvanas években, hogy megkülönböztessék ezeket az amatőr, szórakoztató jellegű, szexközpontú és néha parodisztikus alkotásokat a June magazinban futó profi, komolyabb művektől, bevezettek egy másik elnevezést, ez volt a yaoi. A yaoi egy betűszó „yama nashi, oshi nashi, imi nashi”, amelyet úgy lehetne lefordítani, hogy „nincs cselekmény, nincs tetőpont, nincs értelem”. Ha az ember a neten keresgél, más magyarázatára is bukkanhat eme mozaikszónak: „Yamate, oshigiri ga itai!” azaz „Állj, fáj a seggem!”

A yaoi doujinshik nagyon nagy sikert arattak az akkori nagy képregényvásárokon, és a műfaj gyorsan elterjedt.

A kilencvenes évek és napjaink

A nyolcvanas évek végén a cenzúra és a gondolkodásmód lazulásával, valamint a homoszexualitásnak a médiában és a köztudatban való fokozottabb megjelenésével (ezt jelenti a „gay boom”) a professzionális mangákba is visszatért ez a téma. Korszakalkotó műnek tekinthető az 1989-es Zetsuai, amelyet Ozaki Minami rajzolt, és egy shoujo antológiában, a Margaretben jelent meg. A melodramatikus, nagy érzelmeket és szenvedéseket ábrázoló történet hatalmas sikert aratott, folytatása a Bronze, máig fut. Ezután egymást követték a hasonló témájú mangák, és a yaoi véglegesen gyökeret vert a profi műfajok között. Hogy elkülönítsék az amatőr mangáktól és a régi típusú, komolyabb shounen-aitól, megalkották a boys’ love, lerövidítve BL kifejezést, amely elterjedt nyugaton is, azonban egy kicsit más értelemben. A boys’ love-ot sok nyugati rajongó a kevésbé hardcore, míg a yaoit az explicit szexjelentekben bővelkedő mangákra használja, tehát a kettő között fokozatbeli eltérést feltételez. Ámde sokan a nyugati rajongókat is arra intik, hogy inkább a boys’ love kifejezést használják, lévén hogy Japánban az az elterjedtebb, és a yaoihoz, minthogy eredetileg amatőr, alacsony minőségű mangát jelentett, negatív szájíz társul. Ennek ellentmondani látszik, az az AnimeStars magazin által is említett tény, hogy egyes híres és elismert mangakák, mint például Nitta Youka és Kazuma Kodaka is, interjúkban saját műveiket, mint yaoit emlegették - elsősorban azért, mert ezeket a nyugati piacra szánták, ahol mást értenek az elnevezéseken. Nem merészkednék eldönteni ezt a kérdést, de mindenestre, nem árt, ha az ember ismeri az egyes elnevezéseket, és azok származását. Jómagam a yaoit használom, azon okból, hogy így ismertem meg a műfajt, és ezt szoktam meg.

A kilencvenes évek tehát a yaoi kommercializálódásának korszaka, ami napjainkban nagy ütemben tovább folytatódik. Egyre több új alkotó és manga jelenik meg a műfajban, és vannak kiadók, mint például a Libre, amelyek elsősorban a yaoi mangák kiadására specializálódtak. Természetesen sok magazin is fut, mint például a BeXBoy, és ennek különböző változatai, valamint a Chara, a Hertz stb.

Sokáig a yaoi elsősorban papíralapú műfaj volt, a témában kevés volt az anime, és ami volt, az is sok kívánnivalót hagyott maga után. Jellemző volt az OVA-k, azaz az olyan animék, amelyeket nem a TV-ben adtak le, hanem csak VHS kazettán vagy dvd-n jelentek meg, kiadása. Ezek inkább csak kedvcsinálót, reklámot jelentettek a mangához: „Tetszett? Akkor vedd meg a mangát!” alapon. Persze vannak értékelhető és önmagukban is élvezhető alkotások, pl. a nagyon szép és tényleg minőségi Ai no Kusabi, amelynek nem manga, hanem regény az alapja, és még néhány mű. A TV-sorozatok közül mindenképpen említeni kell a 2000-ben, a Murakami Maki azonos című mangája alapján készült Gravitationt. A rajongói által csak Gravi-nak nevezett mű nem egy hardcore yaoi anime, populáris jellege, szerethető karakterei, emészthető mivolta, és rendkívül jó zenéje miatt nagy népszerűségre tett szert. Nagyon sokan vannak, akik pont ez által az anime által ismerték meg a műfajt, hazánkban is ez volt az első BL anime, amelyet a tévében láthatott a közönség.

Aztán az utóbbi években itt is változást tapasztalhatunk: egyre több anime jön ki a témában, és választék is van. 2006-ban kezdték vetíteni Japánban a könnyed, sok szépfiút felvonultató Gakuen Heavent, amely nagyon lightosra sikeredett, annak ellenére, hogy egy Bl játékból készült. De vannak igazán yaoinak nevezhető alkotások is. Csak 2007-ben több yaoi anime is napvilágot látott. A Hiyoto Shinozaki regényéből Kusaka Tooru mangája alapján készült Okane ga Nai, a Nitta Youka mangáját feldolgozó Fuyu no Semi, a Close the Last Door Yamada Yugitól, és az utóbbi idők egyik legújabbja, az Ikoku Irokoi Romantan, amely Yamane Ayano népszerű mangája alapján készült.

Nyugaton a yaoi először az interneten keresztül, scanlation és fansub csapatok jóvoltából kezdett terjedni, és terjed továbbra is. Az utóbbi években beindult a hivatalos kiadás is: egyre több yaoi mangát és animét licencelnek, egyre több dvd-t adnak ki, a rajongók legnagyobb örömére. Az Egyesült Államok jelenti a legnagyobb piacot, és a műfaj rajongótábora ott már olyan jelentős, hogy több ezres látogatottságú YaoiConokat is rendeznek, ahová a leghíresebb mangakák, pl. Nitta Youka és Yamane Ayano látogatnak el, mint meghívott vendégek. Az Egyesült Államok mellett Európában is terjed a dolog, pl. Németország és Lengyelország is jelentős piacnak minősül immár a yaoi számára. Így elmondhatjuk, hogy a 21. század elejére a műfaj nemzetközileg is ismert lett, de a legtöbb országban szubkultúrának számít, és a rajongókon kívül az emberek nagy többsége nem is sejti, hogy létezik.

Arita