Yaoiarts

Általában a mangák történetéről

Röviden megfogalmazva a mangát úgy határozhatjuk meg, mint a japán képregényt. A közhiedelemben, mint valami új dolog él, ennek ellenére azonban több évszázados múltra tekint vissza. A legtöbb manga-történelemmel foglalkozó írás általában a manga kifejezés megjelenésével, és Hokusai Katsushika munkáival kezdődik. Ennél azonban már jóval korábban megjelentettek olyan fametszetekre, tekercsekre készített rajzok, melyeken fellelhető volt a későbbi modern manga jó néhány stílusjegye. A manga egyik legelső ilyen „előzményének” Toba (1053-1140 körül), buddhista szerzetesnek a munkássága tekinthető, akinek karikaturisztikus rajzai (részeg szerzetesek, Buddhaként trónoló békák, állatok emberi szerepekben való ábrázolása) a mai napig fennmaradtak. Ezeket a gyorsan népszerűvé váló tekercseket a szerzetesről toba-e tekercseknek nevezték el. A toba-e tekercseknek még nincs összefüggő története, és dialógusokat nem tartalmaznak, viszont magukon viselnek néhány olyan stíluselemet, melyek a későbbi meghatározó mangarajzolókra is nagyban hatottak. Ilyen elemek a tájábrázolás jellegzetességei, az elnagyolt, jellemábrázolásra fókuszáló ecsetkezelés, az alakok és a környezet stilizálásának technikája, és a kezdetleges tónusozás.

A társadalomkritikus toba-e rajzokat az Edo-felvirágzás nagyvárosi életét bemutató ukijo-e (jelentése a lebegő világ képei) nyomatok követték. Sumboku Ooka az 1702-ben közre adott egy olyan fanyomatokkal készített könyvet, melyben lazán kapcsolódó történeteket, meséket illusztrált, a képeket pedig helyenként szöveggel kötötte össze. Ez a könyv még toba-e stílus alkotásaként vonult be a köztudatba, az viszont, hogy ezt már sokszorosították, az egyedi rajzolású toba-e művekhez képest nagy előrelépést jelentett a modern manga kialakulásának folyamatában. Sumboku könyvének népszerűsége egy egész hullámot indított útjára, s az ukijo-e nyomatok ellepték a kor nagyvárosait. Gyors elterjedésben fontos szerepet játszott, hogy viszonylag olcsónak számított, valamint nagyon változatos témákat sorakoztatott fel.

Újabb fontos állomás volt Harunobo Suzuki (1725-1770) munkássága. A korábban csupán fekete-fehér metszeteket készítő mesterekhez képest elsőként alkotott egymás után alkalmazott dúcokkal, több színnel, illetve tónussal készült fametszeteket.

Nem sokkal ezután beszélhetünk a manga szó első megjelenéséről, mely a híres fametszetkészítő Hokusai Katsushika (1760-1849) nevéhez fűződik. Elsőként tanulmányozta és alkalmazta a nyugati kultúráktól megismert perspektivikus ábrázolás szabályait, közel 40 ezer festményt, metszetet, és rajzot hagyott hátra. 1814-ben „Hokusai Manga” néven pedig közreadott egy 15 kötetes sorozatot, melyben karikatúráit, vázlatait, festményterveit s egyéb rajzait gyűjtötte össze. Ez volt tehát az első eset, mikor először leírták a manga kandzsikombinációt, melynek jelentése "önkéntelen/bolondos/szórakozott képek/rajzok, firkák”. Még erre a kötetre sem volt jellemző az összefüggő történetszerűség, s jellemzően szöveg nélkül készült. A manga szó azonban bekerült a köztudatba, s idővel elkezdték használni más ukijo-e művészek hasonló munkáira, többek közt olyanokra is, akiknek újításaiból és stílusából több későbbi mangarajzoló is merített. A megnevezést később aztán átvették azok a napilapok és magazinok, amelyek az első, többnyire amerikai karikatúrákat és képregényeket jelentették meg. Az amerikai minta hamarosan meghozta japán követőit is, és megjelent a japán képregény, azaz helyi nevén a manga. A manga megszületése után gyorsan terjedni is kezdett. Az igazi áttörést az 1940-50-es évek hozták el, amikor a japán képregény kilépett a nyugati keretek közül, és valóban új utakra lépett. Ezt a lépést, az azóta „a Manga Istene” névvel megtisztelt Tezuka Osamu (1928-1989) tette meg, aki az 1947-es Új kincses sziget című képregényével valami gyökeresen újat alkotott az addigiakhoz képest. Története eltért az addig megszokott, pár paneles karikatúra-képregényektől, vagy a nyugaton már bevett, fejezetes, végtelenített sorozatoktól. A kidolgozott történet, a filmszerű képek és megjelenés jellemezte. Pályafutása alatt körülbelül 500 képregényt alkotott és számtalan animációs filmet is készített. Őt tartják a modern amine műfajának megteremtőjének is.

Az anime a rajzfilm általános elnevezése Japánban, a szigetországon kívül viszont csak a japán rajzfilmet jelenti. A japán animáció rajzstílusa a japán képregény-művészetből vezethető le. A mangához képest kissé késleltetve, a második világháború után, az akkor meglehetősen zaklatott lelkiállapotú Japánban alakult ki. Emiatt is gyakori jellemzője a sötét jövőkép, mely jól mutatja, hogy milyen mélyen benne él a japán társadalomban a nukleáris csapás okozta sokk. Az sem ritka, hogy a rajzfilmek közvetlenül a bombatámadásokat dolgozzák fel történelmi valószerűséggel.

Az évtizedek folyamán a mangának rengeteg különböző irányzata, műfaja született, melynek különböző korosztályok és nemek a célközönségei, s ugyanez elmondható az animéről is. A különböző műfajok kérdést már többen is kutatták, s egyre több monográfia lát napvilágot. A legjelentősebbek talán Frederik L. Schodt könyvei (Manga! Manga! és a Dreamland Japan), illetve Paul Gravett Manga– Sixty Years of Japanese Comics című műve.

 Giana

(Részlet Giana az Internetes rajongói közösségek. Egy közösség cyber-antropológiai vizsgálata c. készülő szakdolgozatából)