Yaoiarts

Do Começo ao Fim / From Beginning to End – brazil film 2009 by Nio

Az életre kelt yaoi

Rendezte: Aluisio Abranches
Főszereplők: João Gabriel Vasconcellos, Rafael Cardoso
Műfaja: romantikus dráma

Miután Aritával megállapodtunk abban, hogy rész veszek majd az Artson induló, homoszexuális témájú filmeket bemutató rovattal kapcsolatos munkákban, hamar eldöntöttem, hogy melyek azok az alkotások, melyekről ismertetőt szeretnék írni, mivel valamilyen szempontból különlegesebbnek, többnek, érdekesebbnek ítélem meg őket, mint a többi melegfilmet, amit láttam.

Arról is határozott elképzeléseim voltak, hogy milyen sorrendben kellene ezen alkotásokat bemutatni az érdeklődőknek. Azt teljes biztossággal tudtam, hogy melyik az a mű, amit elsőként szeretnék ismertetni, egyrészt azért, mert egyik személyes kedvencem, másrészt pedig, mivel kiválóan alkalmas első filmként való megtekintésre az ezzel a témával még csak ismerkedő, vagy esetleg a melegfilmektől ódzkodó egyének számára. Elég sokáig tartott, mire valóban nekiduráltam magam az ismertető gyakorlati megvalósításának, hosszú hónapokig csak halogattam a dolgot, és közben egyre több ilyen témájú filmmel találkoztam, de abbéli véleményem egy fikarcnyit sem változott, hogy melyik műhöz kéne elsőként ajánlót írnom. Minden készen állt már a szóban forgó alkotás Yaoiartson való bemutatására, elkészítettem a filmhez a magyar feliratot és néhány napon belülre terveztem az ismertető befejezését, amikor történt valami, ami egy csapásra mindent megváltoztatott. Ugyanis teljesen véletlenül rátaláltam arra a filmre, amire egész eddigi életemben vártam. Ez az alkotás olyan elsöprő erejű hatással volt rám, hogy napokig szinte semmi másra nem tudtam gondolni ezen kívül és egyértelművé vált, hogy csakis ez lehet az első film az általam bemutatásra kerülő művek sorában.

Egy 2009-ben készült brazil alkotásról van szó, a címe Do Começo ao Fim, angol fordításban From Beginning to End. Meglehetősen hatásvadász és elcsépelt cím ez, gondolhatnánk mi sokat látott, közhelyekre cinikusan reagáló nézők, a filmet megtekintve azonban hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire találó és igaz ez a cím, ezen mű esetében.

A történet egyszerre két tabutémát is feldolgoz, a vérfertőzést és a homoszexualitást.

A vérfertőzés talán manapság a legnagyobb tabunak minősített, leginkább elítélt jelenség valamennyi társadalomban. Ennek természetesen megvannak a maga nagyon is érthető, biológiai és szociológiai okai.

Számomra, a bevezetőben már részletesen kifejtett okokból, mindig is kiemelten vonzó témának számított, a benne rejlő potenciális lehetőségek miatt az elemi erejű, mindenféle szabályon és törvényszerűségen túlmutató szerelem ábrázolására.

A téma fokozottan kényes volta miatt azonban a nyugati kultúrában nem túl sok ezzel foglalkozó filmet lehet találni, és azok is szinte kizárólag negatív aspektusban tárgyalják ezt a kérdést, legtöbbször a valóban szörnyű, családon belüli a szülők által gyerekek ellen elkövetett erőszakot és annak lelki torzulásokat okozó hatását bemutatva. Mindössze egy, valós eseményeket feldolgozó, és úgy rémlik magyar, filmre tudok visszaemlékezni, mely két testvér közötti emocionális és szexuális kapcsolatot nem negatív hozzáállással ábrázolt, de ez a mű is inkább az ilyen viszony társadalmi megítélésére és következményeire fókuszált, nem pedig a szereplők közötti érzelmekre.

A vérfertőzést romantikus felfogásban, nem elítélően ábrázoló alkotásokkal eddig kizárólag csak az animék és mangák között találkoztam, a nyugati kultúrában úgy látszik túl mélyen gyökeredzik az ettől a jelenségtől való iszony és félelem ahhoz, hogy megkockáztassa egy ilyen jellegű kapcsolat pozitív színben való feltüntetését.

Legalábbis így gondoltam egészen mostanáig, amíg rá nem találtam az ezen ismertető tárgyát képező alkotásra.

A film két féltestvér, Francisco és Thomás történetét és egymás iránt érzett feltétel nélküli, mély szeretetét meséli el. Egy olyan életre szóló közös utat, melynek során már fiatal korukban különleges kötődés alakul ki köztük, ami aztán később szenvedélyes szerelemmé bontakozik ki.

A film történtét, dramaturgiáját tekintve meglehetősen egyszerű. Nem törekszik nagy erkölcsi vagy társadalmi mondanivaló közvetítésére, nincsenek benne drámai, fordulatos események. Amiről valójában szól, az maga a szerelem, szeretet, a mély, elszakíthatatlan kötelék és odaadás két ember között. Az a mindenek felett álló, csodálatos érzés, mely a körülményektől, szabályoktól függetlenül jön létre, és erkölcsi, társadalmi mértékkel mérve megítélhetetlen, mivel azokon messze túlmutat, önálló esztétikai és erkölcsi jelenséggé válva.

Nem a homoszexualitás vagy vérfertőzés itt a lényeg, ezek csak hátteret teremtenek ahhoz, hogy közvetítsék a valódi üzenetet; milyen csodálatos, felemelő és különleges ajándék a sorstól az, amikor két ember feltétel nélkül és teljes odaadással szereti egymást.

Ezt a mondanivalót a mű nem szájbarágósan közvetíti, nem agitál, vagy magyaráz a szerelem szépségéről, hanem mindezt egyszerűen, finomam mutatja be, a szereplők életének bizonyos jelenetein, harmonikus és megkapó életképeken keresztül, ahol minden egyes mozdulatnak, tekintetnek, érintésnek jelentősége van. Igazi slice of life történet, amely a féltestvérek valamint családjuk kapcsolatán keresztül tárja elénk a szeretet csodáját.

A film két fő részre tagolódik, az elsőben a főszereplők gyerekkorából láthatunk különböző jeleneteket, míg a másodikban a már felnőtt Francisco és Thomás életének egy szakaszába nyerhetünk bepillantást.

Már a kezdő képsorok érzékeltetik azt a különleges, mondhatni sorsszerű kapcsolatot, mely a főszereplők között első találkozásuktól kezdve kialakul. Egy 5 éves kisfiú üldögél a kórház folyosóján arra várakozva, hogy megnézze 2 hete született féltestvérét. Megtudjuk, hogy kisöccse, világra jövetele óta még nem nyitotta ki a szemét. Külön érdekessége a jelenetnek, hogy bár Francisco, a báty szemszögéből látjuk az eseményeket, a narrátor mégis öccse, Thomás.

Egy ápolónő érkezik, aki Franciscót a csecsemőszobába nyíló látogatóablakhoz vezeti. A kisfiú benéz az üvegablakon és látja, ahogy az ápolónő kiemeli öccsét a kiságyból, hogy megmutassa neki. És akkor hirtelen, minden különösebb látható ok nélkül, abban a pillanatban, ahogy Francisco öccse arcába néz, a csecsemő szeme kinyílik és tekintetük egymásba kapcsolódik.

Ez a jelenet nagyon szépen és finoman sugallja azt, hogy a szereplők sorsa ettől kezdve végérvényesen összefonódik, valamint azt a szinte végzet által eleve elrendelt köteléket, ami megkérdőjelezhetetlenül és kivédhetetlenül létrejön közöttük.

Ezután a fiúk gyerekkorából láthatunk jeleneteket, és tanúi lehetünk annak a különleges kapcsolatnak, ami már ekkor is egyértelműen megmutatkozik köztük. A viszonyuk már kisgyerekként is különlegesen bensőséges, harmonikus és mély, egyértelműen más, mint az átlagos, “normális” testvér-féltestvér viszony. Természetesen szüleik is észreveszik ezt a nyilvánvaló különbséget, és bár nem biztosak abban, pontosan mit is jelent és hova vezethet ez, érthetően nyugtalanok miatta. Ennek ellenére a család élete láthatóan boldogan, harmonikusan folyik tovább.

A film második felében már fiatal férfiakként találkozhatunk a fivérekkel, és bepillantást nyerünk meghitt viszonyuk további alakulásába, szerelmi-szexuális kapcsolattá való kiteljesedésébe. Mindazonáltal ne várjunk hirtelen drámai ráébredést az egymás iránt érzett szexuális vonzalomra vagy angst-es tépelődést azon, hogy jaj istenem, milyen borzasztó, hogy szerelmes vagyok a testvérembe és ráadásul még testileg is kívánom.

Amikor megtörténik első szexuális együttlétük az olyan természetességgel, magától értetődően következik be, ami várható is az ő kapcsolatuk ismeretében. Hiszen a mély szeretet, szerelem, odaadás mindig is része volt az ő viszonyuknak, a testi vágy pedig ennek természetes vonzata, velejárója. A fizikai-lelki közelség, egymás érintésének szükségessége, már kiskorukban is nyilvánvaló, még ha ekkor nem is szexuális vetületű. A film nem foglalkozik azzal, mikor és hogyan ébrednek rá, hogy testileg is vonzódnak a másikhoz. Nem igazán fontos, mikor és hogyan formálódik meg bennük a szerelem és a vágy tudata, hiszen a felszín alatt ez mindig is ott volt. Mi nézők már csak ezen folyamat végső megnyilvánulásának vagyunk tanúi.

Nincs itt helye tépelődésnek, döbbenetnek vagy önmarcangolásnak azon, amit a másik iránt éreznek, hiszen ez teljesen természetes számukra kiskoruktól kezdve, fel sem merül bennük, hogy helytelen vagy elítélendő lenne.

A film egy pontján az anya és Francisco apja arról beszélgetnek, hogy túl bensőséges a gyerekek kapcsolata és vajon nekik, szülőknek erre, hogy kéne reagálniuk. Ekkor hangzik el az anya szájából egy rövid mondat, ami véleményem szerint teljes mértékben kifejezi Francisco és Thomás kapcsolatának lényegét.

„Nem igazán tudom, hogy mit csinálnak, vagy mit fognak tenni, de nem mondhatjuk nekik, hogy ez rossz dolog.”

És valóban, ez a kapcsolat a társadalmi normák szerint elítélendő lenne, de ha nagyobb összefüggéseiben nézzük az egészet, vajon mondhatjuk-e egy ilyen mély, odaadó, önzetlen, tiszta szeretetre és kötődésre két ember között, hogy helytelen? Mondhatjuk-e a folyóra, hogy rossz, csak mert nem azon a mezőn folyik keresztül, amelyiken mi szeretnénk? A folyó vize akkor is életet ad, ereje és szépsége pedig örök és egyetemes.

A film második felében annak is tanúi lehetünk, hogy élik meg a fivérek, amikor életükben először el kell válniuk egymástól.

Ahogy már korábban említettem, a mű történetvezetését illetően nem különösebben izgalmas. Ami a különlegességét és igazi értékét adja, az a mód, ahogy a különböző életképeken keresztül megmutatja nekünk a két főszereplő valamint családtagjaik közti kapcsolat mélységét. Minden egyes képkocka ezt tükrözi és az egész filmet áthatja valami végtelenül szívet melengető, pozitív, borzongatóan szép hangulat és költőiség. A jelenetek megkomponálása kifejezetten esztétikus és sokszor művészi.

A mű igazi varázsát azonban mindenképpen Francisco és Thomás egymás iránt érzett odaadó, feltétel nélküli szeretetének és kötődésének kifejező és szinte költői ábrázolása adja.

A finom, apró részletek, egy-egy érintés, pillantás, arckifejezés többet elárulnak a főszereplők érzelmeiről, mintha hosszú órákon keresztül beszélnének róluk. Már a gyerekkori jelenetek során megdöbbentő erővel érzékelhető a köztük levő gyöngédség és vonzalom egy-egy önkéntelen mosoly, simogatás, összebújás láttán, ami később még inkább kiteljesedik, amikor felnőttként, a szexualitáson keresztül is kifejeződik az a hatalmas, szenvedélyes, mégis gyöngéd és odaadó szerelem, amit együtt átélnek. A szerelmi jelenetek ábrázolása mindig esztétikus, szinte művészi, érzelmekkel teli, sohasem alpári vagy pornográf. A szenvedélyes vagy éppen finom csókok, ölelések szívet tépően gyönyörűek és meghatóak, és a pár minden egymásra vetett pillantásában hihetetlenül mély szerelem és gyöngédség tükröződik. Valójában ezek a csodálatos, szemet és lelket gyönyörködtető jelenetek teszik fel a koronát erre az alkotásra.

Kimondottan tetszik az is, hogy bizonyos gyerekkori szokásokat, érintéseket ugyanúgy megtalálunk a felnőtt Francisco és Thomás esetében, valamint hogy személyiségük is tökéletesen harmóniában marad gyerekkori önmagukkal. Így, bár a film első és második fele között jó pár év eltelik, amibe minket, nézőket nem avatnak be, mégsem érezzük egy pillanatra sem úgy, hogy ne ugyanazokat a szereplőket látnánk, akiket gyerekként megismertünk.

Mindez, persze nem lenne lehetséges a színészek nagyszerű és meggyőző alakítása nélkül, és azt hiszem, valójában emiatt működik ilyen tökéletesen ez a film, és ez teszi lehetővé a fentebb említett megkapó jelenetek létrejöttét.

Már a gyerekszereplők is meglepően hitelesen és jól játszanak, remekül érzékeltetve a fivérek közti kapcsolat mély gyöngédségét és erejét, ugyanakkor minden egyes pillanatban igazi életrevaló, energiával teli, eleven kölykök maradnak.

A felnőtt Franciscót és Thomást játszó színészekről João Gabriel Vasconcelos, és Rafael Cardoso pedig csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni.

Általában eléggé szkeptikus vagyok a szerelmi kapcsolatokat bemutató filmek esetében és a színészeknek ugyancsak meg kell dolgozniuk azért, hogy elhitessék velem, valóban szeretik egymást az általuk megformált szereplők. A Do Começo ao Fim esetében, dacára annak, hogy a film nyilvánvalóan idealisztikus és nem sok köze van a valósághoz, egy pillanatra sem kételkedtem Francisco és Thomás érzelmeinek valódiságában. João Gabriel Vasconcelosés Rafael Cardoso elképesztő meggyőzőerővel és őszinte átéléssel játsszák szerepüket, a köztük levő kémia pedig nyilvánvaló. Minden pillantásuk, mozdulatuk, érintésük, mosolyuk mély, odaadó, őszinte és feltétel nélküli szerelemről, szenvedélyről és gyöngédségről árulkodik. Tökéletesen elhitetik a nézővel, hogy Francisco és Thomás valós személyek és szerelmük is létező és örök. Olyan felejthetetlen pillanatokkal ajándékoznak meg minket, mint például a közeli elválásukról való értesülés utáni kétségbeesett szenvedélytől fűtött csókjelenet, de valójában szinte minden egyes percet, amit a filmen együtt töltenek, megemlíthetnék.

Rám külön nagy hatást tett az is, hogy mennyire más hangulatot sugároz egész lényük azokban a jelenetekben, amikor egymás közelében, illetve amikor külön vannak. Az együtt töltött részekben csak úgy árad belőlük a boldogság és harmónia, míg ennek szinte tapintható a hiánya, amikor távol vannak egymástól.

Ami említésre méltóan dicséretes dolog még a műben, az a gyerekszereplők és a felnőtt színészek közötti hasonlóság. Nem egy film esetében mérgelődtem már azon, hogy milyen nyilvánvalóan köszönőviszonyban sem volt egymással a gyerekkori és felnőttkori szereplőket megformáló színészek kinézete, és bizony az ilyen hibák számomra sokat le tudnak vonni a mű hatásából, hiteltelenné téve az egészet.

A Do Começo ao Fim esetében azonban úgy tűnik, kifejezetten ügyeltek arra, hogy ez a fajta hitelesség meglegyen. A fiatalkori Francisco és Thomás tényleg hasonlítanak felnőttkori önmagukra (ez a hasonlóság különösen Thomás esetében szembetűnő), még inkább megerősítve a nézőben azt az illúziót, hogy valóban létező személyeket lát a vásznon.

Még a fiúk és apáik esetében is felfedezhető a kinézetükben valami halvány kapcsolat. Nem tudom, hogy ez a szereplőválogatás során tudatos szempont volt-e vagy véletlenül sikerült így, de mindenesetre a végeredmény csak még inkább jót tett a műnek.

A sok dicséret ellenére, persze vannak a filmnek hibái is, melyek közül a nem túl mozgalmas történetvezetést már említettem.

Van azonban még egy dolog, ami miatt ezt az alkotást a legtöbb kritika éri és látszólag valóban ezt lehetne a legnagyobb hibájának felróni. Mégpedig az, hogy túl idealizált és nem életszerű. Minden tökéletes, szép, pozitív benne, nincsenek igazán konfliktusok. Odaadó család, egymást mélyen szerető, megértő és szép emberek, jólét és boldogság. Francisco és Thomás egyáltalán nem csinálnak titkot bensőséges, mély kapcsolatukból, de igazán sosem éri őket ezért támadás, vagy ha történik is velük ilyen valaha életük során, ennek mi nézők, nem vagyunk tanúi. Természetesen mind ez, mind pedig a filmben bemutatott tökéletes család ilyen formában elképzelhetetlen lenne a valóságban.

Én ezt azonban mégsem hibának látom, hanem a mű sajátosságából következő jellegzetességnek. Ez az alkotás nem a valóságról szól, nem törekszik arra, hogy realista, a homoszexualitás vagy vérfertőzés elfogadásának, létjogosultságának vagy akár társadalmi megítélésének kérdéseivel foglalkozó mű legyen, még csak arra sem, hogy toleranciára tanítson, vagy arra, hogy lássuk meg az igaz szépséget a dolgok mögött. Amit ez a film meg akar mutatni az nem más, mint a mély, odaadó, feltétel nélküli szeretet és szerelem. Valójában ezt a történetet ezen csodálatos emberi érzés szimbólumának is lehet tekinteni, és mint ilyen, egyáltalán nem szükséges, hogy realista legyen. Mélységesen pozitív üzenetet közvetít, azt hogy milyen gyönyörű és mindenek felett álló az igaz szerelem és szeretet, és ennek érzékeltetéséhez érthető, hogy egy boldog, tökéletes világot ábrázol.

Természetesen nem tagadom, hogy ez csak az én értelmezésem, és mindenkinek saját magának kell eldönteni, hogyan magyarázza a filmet, és mit tekint benne hibának és mit értékesnek.

Itt kell továbbá magyarázatot adnom, az alcímre is, amit ennek a filmelemzésnek adtam: az életre kelt yaoi. Valójában ez az alkotás sokkal inkább mutat rokonságot a yaoi mangákkal és animékkel mint az átlagos melegfilmekkel. Túláradóan romantikus látásmódja, az idealizált ábrázolás és a valóságtól való elrugaszkodás, a főszereplők szépsége, de még bizonyos jelenetek, mozdulatok, érintések vagy reakciók is erősen a yaoi műfaj jól ismert tulajdonságaira, jellemzőire emlékeztetnek. Egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki látott már néhány yaoi animét, vagy olvasott ilyen mangát, rá fog ismerni a film bizonyos pillanataiban a jellegzetesen ezen a műfajon belül előforduló jelenetekre, mozdulatokra, úgy ahogy azt én is tettem. És pont ezen jellegzetesség miatt gondolom úgy, hogy ez a film azok számára sem lesz idegen vagy visszatetsző, akik ugyan kedvelik a yaoit, de a melegfilmekkel szemben fenntartásokkal viseltetnek.

Így bátran ajánlom ezt a művet mindenkinek, aki érdeklődik a férfi x férfi kapcsolattal foglalkozó történetek iránt, függetlenül attól, hogy kezdő vagy haladó a témában. Sőt, meggyőződésem, hogy még az sem igazán számít, hogy valaki vonzódik-e a yaoihoz vagy meleg témákhoz, ez a film igazi élményt tud nyújtani valamennyi olyan ember számára, aki átérzi a szerelem és szeretet örök és mindenek fölött való szépségét és csodáját.

Tény, hogy a mű tartalmaz férfiak közti nyílt meztelenséget, erősen szexuális töltetű jeleneteket, csókokat, melyek esetleg zavaróak lehetnek azok számára, akik még nem láttak ilyesmit, vagy idegenkednek tőle. Azonban ahogy már a korábbiakban kifejtettem, ezek a jelenetek mindig olyan esztétikusak, szívhez szólóak és érzelmekkel teltek, hogy ha a néző valóban fogékony az igaz, mély szerelemre és nincsenek komoly előítéletei a homoszexualitással szemben, akkor csak egy gondolata lehet ezen részek láttán; „gyönyörű”.

Hogy mivel is zárhatnám le méltóan ezt az ismertetőt? Azt hiszem, hogy Francisco és Thomás következő mondatainál nem is találhatnék jobb befejezést.

„I love you."
"And why do you love me?"
"I love you because you're mine. I love you because you need love."
"I love you, too."
"And why do you love me, too?"
"I love you because...to understand our love they'd need to turn the world upside down.”

„Szeretlek."
"És miért szeretsz?"
"Azért szeretlek, mert az enyém vagy. „Azért szeretlek, mert szükséged van a szeretetre."
"Én is szeretlek."
"És miért szeretsz te is engem?"
"Azért szeretlek, mert ahhoz, hogy az emberek megértsék a szerelmünket, a feje tetejére kéne állítani a világot.”

Az alábbi linken találhatjátok a film teaserjét.

http://www.youtube.com/watch?v=C19b6Ihmmgs&feature=related 

A videó a Francisót és Thomást játszó színészekkel való meghallgatások vagy próbák során felvett jelenetekből készült (nem a forgatás során) és ami engem lenyűgöz benne az, hogy még ilyen körülmények között is a színészek játéka tükrözi azokat a mély érzelmeket, szenvedélyt és boldogságot amit a filmben is láthatunk. Személy szerint én azt javaslom mindenkinek, hogy először magát a filmet nézze meg, és csak utána a teasert, úgy sokkal hatásosabb.

Nio