Yaoiarts

My Beautiful Laundrette / Az én szép kis mosodám – angol film 1985 by Nio

Rendezte: Stephen Frears
Főszereplők: Daniel-Day Lewis, Gordon Warnecke
Műfaja: romantikus dráma, vígjáték

Egy olyan alkotást szeretnék most bemutatni nektek, melyről már valószínűleg többen hallottatok, vagy legalább a címe ismerősen cseng. Én magam egy ideje tudtam már a mű létezéséről, sőt az is rémlett, hogy a kritikusok eléggé elismerik, az egyik főszerepet egy híres színész játssza (Daniel Day-Lewis) és a homoszexualitásról is szó van benne, mégsem éreztem késztetést, hogy megnézzem.

Talán a címe riasztott el, nem tudom. Nemrég azonban úgy alakult, hogy kifogytam a nézendő melegfilmekből, így rászántam magam, gondolván, hogy ha nagyon nem jön be, még mindig kikapcsolhatom. Azonban ennek pont az ellenkezője történt. Ugyanis mire az utolsó képkockák is leperegtek a szemem előtt egyértelmű megállapítást nyert részemről, hogy a kritikusok bizony joggal dicsérik, mert ez tényleg egy nagyon jó film, és annak rendje és módja szerint szerelembe is estem ezzel az alkotással. Másrészt kialakult bennem az a vélemény, hogy bár két férfi közti szerelmi-szexuális kapcsolat valóban fontos részét képezi a történetnek, ez a film mégsem melegfilm. Hogy miért gondolom így, az majd a későbbiekben kiderül.

Díjak és fogadtatás

A művet sokan a mai napig úgy tartják számon, mint az 1980-as évek új alternatívákat kereső angol filmes alkotásainak egyik legmarkánsabb teljesítményét.

Eredetileg TV drámának készült a Channel 4 brit csatorna számára, a pakisztáni származású, de már Angliában született és felnőtt író/rendező, Hanif Kureishi műve alapján, akinek ez volt első filmre írt forgatókönyve. Az alkotást az 1985-ös Edinburgh-i és Londoni filmfesztiválokon is bemutatták, majd a nagy sikerre való tekintettel a mozik is műsorra tűzték, először Nagy-Britanniában később pedig az USA-ban és egyéb országokban.

1985-ben Az én szép kis mosodám elnyerte a brit és ír filmek számára alapított, a szigetország vezető kritikusai által odaítélt díjat (Evening Standard British Film Awards), a legjobb film kategóriában, 1987-ben pedig Oscar jelölést kapott, legjobb forgatókönyv kategóriában.

Az interneten található információk szerint, a Brit Filmintézet filmművészeti szakemberek körében végzett felmérésének eredményeképpen megszületett, a 20. század 100 legjelentősebbnek tartott nagy-britanniai filmjét tartalmazó listán Az én szép kis mosodám az 50. helyen szerepel. (http://www.filmsite.org/brit100.html, http://www.bfi.org.uk/features/bfi100/)

A guardian.co.uk weboldal filmfigyelő rovata által 2009-ben összeállított az elmúlt 25 év legjobb 25 brit filmjének listáján pedig a mű az 5. helyen van megnevezve. (http://www.guardian.co.uk/film/gallery/2009/aug/30/best-british-films-25-years)

Minek is köszönhető vajon ez az elismerés?

A film kétségkívül egy összetett és eredeti alkotás, ami olyan súlyos, komoly témákat is érint, mint a rasszizmus, társadalmi és osztály ellentétek-viszonyok, gyökértelenség, idegenségérzet, a beilleszkedés vágya és kiútkeresés.

Történelmi háttér

A történet Dél-Londonban játszódik az 1980-as években, Margaret Thatcher kormányzása idején, egy olyan időszakban, amikor az ország gazdasági életében nagy változások történtek, különösen érzékenyen érintve a munkásosztály tagjait.

Ekkor ugyanis Nagy-Britanniában jelentős neoliberális társadalomátrendezési projekt zajlott, mely az állami kiadások, vállalatok leépítésével valamint sorozatos elbocsátásokkal járt és hatalmas elégedetlenséget keltett a szegényebb munkásréteg soraiban. A Vaslady alaposan megnyirbálta a szakszervezetek hatalmát is. A kormány által tervbe vett bányabezárásokkal és elbocsátásokkal szembeni tiltakozásképpen 1984-ben kirobbant bányászszakszervezetek sztrájkja végül a szakszervezetek vereségével végződött és a hagyományos munkásmozgalom gerince megroppant, amikor a Munkáspárt legerősebb bástyája, a Nagy Londoni Tanács felszámolásra került. Az országban egyre növekedett munkanélküliség, jelentős feszültséget gerjesztve.

Ez a helyzet természetesen remek táptalajt teremtett a rasszista érzelmek felerősödésének is, ami sajnos nem is meglepő, tekintve az országban –különösen a fővárosban és környékén – élő, elsősorban indiai és pakisztáni bevándorlók nagy számát valamint a brit származású elszegényedett munkásréteg szorongását, haragját és attól való félelmét, hogy még a megmaradt kevéske munkalehetőséget is elveszik előlük az ott élő idegenek.

A szélsőséges érzelmek egyik megnyilvánulása volt az 1977-es lewishami menet, (ami még a Thatcher kormányzat előtt történt és melyre a filmben tesznek is utalást) a szélső jobboldali Nemzeti Front által szervezett dél-kelet londoni felvonulás, mely egyébként a rasszista menetelők csúfos kudarcával végződött: a rendőröknek kellett kimenekíteni őket a felbőszült ellentüntetők közül. 

A cselekmény összefoglalása

A történet a fent említett gazdasági és társadalmi viszonyok idején játszódik, és remekül visszaadja, ezen időszak hangulatát és a kor szellemét, melyet röviden a következő szavakkal jellemezhetnénk: rasszizmus, osztálykülönbségek, pénzcsinálás.

A főszereplő, Omar, huszonéves pakisztáni származású fiatalember, aki alkoholista apjával tengeti életét a dél-londoni magasvasút tőszomszédságában. Anyja vonat alá vetette magát, apja aki hazájában neves baloldali publicista valamint Bhutto (pakisztáni politikus, később Pakisztán miniszterelnöke) személyes jóbarátja volt, a család Angliába költözése után, nem találva helyét az ottani pénzközpontú, más értékeket valló idegen és ellenséges világban, naphosszat ágyban heverő, idült alkoholistává süllyedt.

Fia sorsát azonban nagyon is szívén viseli, és bár mindenképpen azt szeretné, hogy főiskolán tanuljon tovább és művelt ember legyen belőle, átmenetileg beajánlja őt kétes üzletekből meggazdagodott testvére, Nasser szolgálatába. A nagybácsi felkarolja Omart, akiből először kocsimosó majd könyvelő lesz, végül saját kérésére átveheti bácsikája lerobbant, külvárosi mosodáját. A fiú minden vágya, hogy sikeres üzletemberré válva, sok pénzt keressen, ily módon bebizonyítva mind önmagának, mind a világnak, hogy minden nehézség és előítélet ellenére boldogulni tud ebben az országban, megteremtve saját egzisztenciáját.

Miután véletlenül találkozik gyerekkori barátjával és volt osztálytársával, az angol munkásosztály soraiból származó Johnnyval, őt kéri meg, hogy legyen segítségére a mosoda felvirágoztatásában.

Johnny egy lézengő, munkanélküli, rasszista, punk fiatalokból álló kisebb banda vezetője, aki egykoron nagyon szoros baráti - sőt valószínűleg több, mint baráti- kapcsolatban állt Omarral, de később elszakadtak egymástól, miután a fiú egy szélsőjobboldali társaság tagja lett.

Johnny Omar alkalmazottja, mindenese, üzlettársa, testőre, barátja, szerelme és szeretője lesz egy személyben és ketten hamarosan csúcsminőségű hellyé alakítják át a lepukkant mosodát.

Közben egyre inkább belekeverednek Nasser maffia szerű családi és baráti körének üzleteibe, és annak érdekében hogy a mosoda átalakításához elegendő pénzt teremtsenek elő, még a nagybácsi jobbkezének, a drogügyletekkel foglalkozó Salimnek érdekeit is keresztezik, mely aztán további bonyodalmakhoz vezet.

Omart közben egyre jobban magával ragadja a pénzszerzés és üzleti siker vágya, ráadásul a családnak való megfelelés és tejes beilleszkedés érdekében még a házasságra vonatkozó kívánalmaknak is eleget kellene tennie.

Johnny régi bandája természetesen nem nézi jó szemmel, hogy egykori haverjuk pakisztániaknak dolgozik és ahogy a sérelmek, harag és megvetés mindkét oldalról egyre csak dagad, végül elszabadulnak az indulatok.

A film hangulata

A fentebb elmondottak alapján ez a film könnyen válhatna egy komor, nyomasztó alkotássá, de mégsem ez a helyzet. Ugyanis az egész művet áthatja az irónia és valami csendes derű, amitől meglepő módon a film hangulata mégis valahogy pozitívvá válik. Véleményem szerint ez az egyik titka ezen mű sikerének, mely valóban a forgatókönyvíró, rendező és a színészek tehetségének elismerésére késztet. Adott ugyanis egy történet, amely lepukkant, szegényes környezetben játszódik, ahol a társadalmi feszültség, ellenséges indulatok, bűnözés, erőszak mindennaposak. Az itt élő emberek egy része céltalanul lézengve tengeti napjait, míg mások a „pénz az egyetlen, ami számít” elv alapján próbálnak boldogulni. Egy olyan világot láthatunk, ahol a pakisztáni bevándorlók illetve azok leszármazottai két kultúra közé szorulva igyekeznek kiharcolni maguk számára a jólétet és felemelkedést, míg angol, munkásosztálybeli társaiknak nincs jövőjük a saját hazájukban.

Mégis mindez a néző számára emészthető és élvezetes módon kerül bemutatásra, így egyáltalán nem kell attól tartanunk, hogy a film megtekintését követően a nap hátralevő részét depressziós hangulatban, az alkotók felmenőinek sűrű és nem épp szeretetteljes emlegetésével fogjuk eltölteni. Az Én szép kis mosodám egy nagyon szórakoztató és szerethető alkotás, amely egyrészt köszönhető a film fentebb már említett, jó érzékkel alkalmazott csípős, fanyar humorának, másrészt pedig a remek karaktereknek és nem utolsósorban a főszereplő pár közötti kapcsolat bemutatásának. 

Különleges szerelem/ miért nem melegfilm

Kifejezetten érdekes és eredeti, nem mindennapos megoldás, hogy a sok komoly, nehéz kérdést feszegető téma között a feloldást, enyhülést pont egy olyan kapcsolat hordozza, amely elméletileg maga is a problémás, indulatokat kiváltó kérdések közé tartozik és egyszerre több társadalmi tabut is sért. És mégis minden ellentmondásossága és a benne rejlő feszültség ellenére Omar és Johnny viszonya, szerelme, barátsága, olyan mint az esőfelhőkön áttörő napsugár, az egész környezetet derűsebbé, világosabbá teszi.

Ezen hatás titka egyrészt valószínűleg abban rejlik, amilyen módon a főszereplők közti kapcsolat bemutatásra kerül.

A filmben ugyanis olyan magától értetődő természetességgel nyilvánul meg Johnny és Omar egymás iránti vonzalma és kötődése, hogy mi nézők is szinte természetesnek és teljesen helyénvalónak érezzük. A mű egyáltalán nem foglalkozik magával a homoszexualitás kérdésével illetve a társadalom ehhez való viszonyulásával.

A szereplők titokban tartják ugyan kapcsolatuk valódi természetét környezetük előtt, de a látszat fenntartása sokszor majdhogynem hanyag nemtörődömséggel történik, vagy egyes esetekben nem is igazán történik, mintha valójában nem is tartanának attól, hogy mik lehetnek a következmények, ha kiderül a dolog. Ez még inkább azt az érzést erősíti a nézőben, hogy kapcsolatuk teljesen normális és helyénvaló, és inkább cinkosan drukkol nekik, mintsem a szexuális tabuk megsértésén és ezek el vagy nem elfogadásán illetve a homoszexualitás létjogosultságán elmélkedne.

Az a tény tehát, hogy két férfi közötti szerelmi-szexuális vonzalomról van itt szó, csak még érdekesebbé, színesebbé, összetettebbé teszi a történetet, de valódi konfliktusforrást egyszer sem jelent. Természetesen mi nézők, ha akarjuk elképzelhetjük, milyen bonyodalmakhoz és problémákhoz vezethetne ez a helyzet, de ezzel sem közvetett sem közvetlen formában nem szembesülünk a film során.

A fenti jellegzetességből kifolyólag ez az alkotás egyértelműen különbözik az úgynevezett melegfilmektől és én semmiképpen nem is sorolnám ebbe a kategóriába.

Ráadásul számomra az sem teljesen egyértelmű, hogy a szereplők valóban homoszexuálisnak tekinthetőek-e, és egymással való kapcsolatuktól eltekintve vajon vonzódnának-e saját nemükhöz. Persze ennek megítélése szubjektív, így mindenki döntse el maga, hogyan értelmezi ezt a kérdést.

Karakterek

Ahogy már fentebb említettem a film másik nagy erősségét a jól felépített, életszerű, és szerethető karakterek valamint a köztük levő kapcsolatok adják.

Egyes szereplőkről többet megtudunk, mások csak nagy vonalakban vannak bemutatva, de minden egyes karakter markáns, emlékezetes személyiség, telitalálat, ezen felül összetett és hihető.

Nincsenek egyoldalúan pozitív vagy negatív szereplők, mindenkinek megvannak az érthető indítékai, motivációi, hibái, jó és rossz tulajdonságai, nagyon is emberi, eredeti és ötletes figurák.

Omar apja például egy szánalomra méltó alkoholista, aki naphosszat ki sem kel az ágyból, sokszor szinte magatehetetlen állapotba issza magát, és úgy kell róla gondoskodni, mint egy kisgyerekről. Passzivitása, önpusztítása egyrészt menekülés a sikertelenségtől, családi tragédiától, honvágytól, félelemtől és a sok csalódástól, ami abban az országban érte, ahol él, de amit nem érez otthonának és ahol nem talált befogadásra. Ugyanakkor valamilyen szinten erkölcsi tett is, tiltakozás az ellen a társadalmi és morális helyzet ellen, amit nem tud és nem is akar elfogadni. Egy konok, intelligens, elveihez makacsul következetes, figyelemre méltó éleslátással és igazságérzettel megáldott-megvert - de végeredményben mégiscsak egy gyenge - ember gesztusa ez, aki egy az ő erkölcsi felfogása alapján kiábrándító, pénzközpontú, korlátolt, sekélyes, gyűlölködéssel teli világnak képtelen magát alávetni. Ugyanakkor odaadó és szerető apa, akinek már csak egy cél van az életében, hogy fia számára elősegítse valahogy a sikeres jövőt.

Az apa figurájának ellenpontja testvére Nasser, aki tökéletesen beilleszkedett az Angliában található körülmények közé és megteremtette egzisztenciáját és üzleti sikerét. Nincsenek erkölcsi gátlásai, skrupulusai, nem érdeklik magasabb eszmék és elvek. Értelmiségi fivérével szemben ő tipikus, gyakorlatias üzletember, filozófiája a következő: professzionális üzletember vagyok, nem professzionális pakisztáni. A biznisz nem faji kérdés, nem számít, hogy az üzleti partner vagy éppen károsult milyen származású, ha pénzkeresésről van szó akkor nincs szolidalítás vagy faji előítélet. Nem jelent neki gondot, ha törvénytelen úton vagy másokat hátrányos helyzetbe hozva jut haszonhoz. Neki Anglia a vállalkozás szabadságával a lehetőségek hazája, míg úgy látja, Pakisztánt tönkretette a vallás.

Autokratikus és minden bizonnyal önző személyiség de ugyanakkor jókedélyű, humoros és szerethető. Képes mély érzelmekre. Felelősséget és szeretetet érez testvére iránt és szemmel láthatóan kedveli, támogatja, segíti unokaöccsét, egyengetve annak jövőjét, sőt bizonyos szinten Johnnyét is.

Felesége és családja mellett ugyan lelkiismeret furdalás nélkül tart szeretőt, de őszintén szerelmes az asszonyba, és harmonikus, bensőséges kapcsolatot ápol vele.

Mindenképpen érdemes kiemelni még Nasser lányának, Tanianak alakját, aki apjához hasonlóan erős személyiség. Annak ellenére, hogy egy erőteljesen patriarchális családban élő nőként eleve hátrányosabb helyzetben van a történetben szereplő férfiakhoz képest, korlátozott lehetőségekkel arra, hogy saját maga irányítsa életét, mégis ő az egyedüli szereplő a filmben, aki képes arra, hogy aktívan megtagadja azt a pénzközpontú, korrupt és megalkuvó világot, amit apja és környezete képvisel, és tekintet nélkül a következményekre kilépjen ebből, a függetlenséget választva.

Számomra a legemlékezetesebb karakterek azonban mégis Omar és Johnny.

Omar egy olyan, gyökértelen nemzedék képviselője, aki bár származását tekintve pakisztáni, mégsem tartozik igazán ahhoz a világhoz, hiszen egy másik országban, kultúrkörben nőtt fel, saját népe nyelvét (urdu) sem ismeri. Ugyanakkor Angliában sem érezheti magát teljesen otthon, hiszen az itteniek szemében kívülállónak számít, és gyerekkorától kezdve folyamatosan szembesülnie kell a fajtája iránti lenézéssel és megvetéssel.

Így valahol két kultúra közé szorulva kell megtalálnia identitását és helyét a világban.

Alapvetően egy vidám, kedves, mély érzésű, kötelességtudó, szimpatikus fiú, aki eleinte még kicsit talán naivnak is tűnik, de ahogy halad előre a történet úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy milyen sok sérelem halmozódott fel benne az évek során.

Ennek következtében valamint szülei sorsát látva kialakul benne egy erős kompenzálási vágy és bizonyítási kényszer, azzal az elhatározással, hogy nem hagyja, hogy ez az ország legyőzze őt, hanem sikeres és gazdag életet biztosít magának. Ebből kifolyólag legfőbb célja az lesz, hogy üzleti sikereket érjen el, és minél több pénzt keressen, bizonyítva ezzel mind önmagának mind környezetének, hogy van olyan jó mint mások. Utóbbi ambícióját tovább erősíti benne az az üzenet is, amit környezete sugároz felé: Angliában senki és semmi vagy pénz nélkül.

Nagybátyja példáját követve próbál tehát boldogulni, és hamarosan kiderül, hogy elszánt, okos és jó üzleti érzékkel rendelkezik. Ezen felül a családba való egyre szorosabb beilleszkedése további lehetőséget jelent a magasabb szociális státuszba kerüléshez. Határozottan és ígéretesnek tűnően halad a céljai felé vezető úton, de eközben egyre inkább hasonlóvá válik Nasserhez valamint az általa képviselt világhoz és erkölcsiséghez, ami azzal a veszéllyel jár, hogy fokozatosan szem elől téveszti az igazi értékeket.

Vele szemben Johnny a brit munkásosztály tagjait képviseli. Bár angol származása révén elméletileg előnyben lehetne a pakisztáni fiúval szemben, mégsem igazán ez a helyzet. Omar ugyanis értelmiségi apjának és tehetős családjának köszönhetően egy magasabb szociális státusszal rendelkező csoportba tartozik, mint barátja, aki kimondottan a szegény alsó osztály soraiból való, igazi proli. Egész megjelenése, viselkedése, beszédstílusa is ezt tükrözi. Látszólag kemény, vagány, laza, veszélyes nehézfiú, de a felszín alatt valójában egy érzékeny, nagyon is sebezhető, mély érzésű fiatalember bújik meg.

Láthatóan lelkiismeret furdalással küzd szélsőjobboldali múlja miatt, mely eszmével valószínűleg soha nem is tudott igazán azonosulni.

Lélekben nem tartozik már a lézengő, balhés bandához, valójában arra vágyik, hogy kilépjen a dologtalan rosszfiú szerepből, és kezdjen magával valamit.

Ugyanakkor nincsenek benne olyan ambíciók, mint Omarban és bár ügyes és értelmes, látszólag nem különösebben akar kitörni alsóosztálybeli státuszából. Az ő célja az, hogy maga mögött hagyja múltját, elfeledkezzen róla, amennyire csak lehetséges.

Kifejezetten férfias és a maga kicsit nyers módján nagyon is vonzó jelenség, a huligános külsejével, punkos hajával (egy barátnőm szerint tengerimalac frizura J), a szinte fülsértően erős dél-londoni proli akcentusával, mindig nyugodtnak és magabiztosnak, majdhogynem nemtörődömnek tűnő laza határozottságával és cinikusan gunyoros kisugárzásával.

Ráadásul, elnyomva ugyan magában, mégis érezhetően erős igazságérzettel és empatikus képességekkel rendelkezik és bár nem épp mintapolgár, de természetéből fakadóan alapvetően jólelkű.

Johnny és Omar kapcsolata

Ugyan a korábbiakban oldalakon keresztül dicsértem a film különböző jellegzetességeit és valóban figyelemre méltó tulajdonságait, hősiesen be kell vallanom, hogy rám a legnagyobb hatást Johnny és Omar kapcsolata teszi.

Bár számos dolog csak a múltra vonatkozó elejtett mondatok, megjegyzések szintjén jelenik meg a műben kettejük viszonyával kapcsolatban, mégis egy összetett és megkapó kép bontakozik ki előttünk két ember gyerekkortól tartó barátságáról, ragaszkodásáról, vonzalmáról, összetartozásáról. Nem sok részletet tudunk meg életük korábbi szakaszáról, mindössze néhány utalást kapunk, de ez az információ elég ahhoz, hogy beindítsa a fantáziánkat és hogy további mögöttes tartalommal és mélységgel töltse meg azt az amúgy is megragadó, ugyanakkor azonban feszültséget is magában hordozó kapcsolatot, aminek Johnny és Omar között a filmben szemtanúi lehetünk. Valójában mi már csak a jéghegy csúcsát látjuk, minden, ami az ő viszonyukban idáig elvezetett, a múltban történt.

A mű nem operál a romantikus filmek szokásos eszközeivel. Johnny és Omar között nem hangzanak el konkrét szerelmi vallomások, nincsenek egymásba feledkező olvadó pillantások, de ezekre nincs is szükség sőt valójában ilyen dolgok nem is illenének sem a karakterekhez, sem a történethez. Érzelmeik mélysége tökéletesen megmutatkozik viselkedésükből, cselekedeteikből, arckifejezésükből, hanghordozásukból és egész lényük egymás felé való kisugárzásából.

Ahogy már utaltam rá korábban, ez egy összetett és korántsem rózsaszínűre idealizált viszony.

Kapcsolatuk eleve kettős vetületű, egyrészt szoros barátságról, másrészt pedig kölcsönös szerelemről és testi vonzalomról van szó. Egymás iránt érzett szeretetük szívet melengető, őszinte és mély, de ugyanakkor, csakúgy mint az életben a legtöbb dolog, ez sem tökéletes.

Omar szinte gyerekként csodálja Johnnyt, felnéz rá, rajong érte és legjobb barátjának tartja, emellett pedig őszintén, mélyen szerelmes belé, ugyanakkor azonban ott vannak benne a sérelmek a múltban történt csalódások, megaláztatások miatt, és ez időnként meg is mutatkozik, hol egy bántó, lenéző megjegyzés formájában, hol pedig főnök-beosztott viszonyuk hangsúlyozásával. Céljai érdekében valamilyen szinten ki is használja barátját, bár ettől függetlenül azért munkakapcsolatuk, mindkettejük számára előnyökkel jár.

Johnny Omarhoz való ragaszkodása, hűsége, gyengédsége, odaadása látszólag végtelen. Meglepően nagy mértékben hajlandó alávetni magát Omar akaratának, mindenben barátja érdekeinek megfelelően cselekszik, elfogadja bizonyos mértékben alárendelt szerepét, elviseli még az időnkénti sértéseket és mellőzést is. Ugyanakkor a múltjuk során ő volt az, aki a szélsőjobboldali csoporthoz való csatlakozásával úgymond elárulta a másikat és annak családját és most érezhetően lélekben vezekel is érte. Megbánása, a történteket valamilyen módon jóvátenni akarása a barátságon és szerelmen felül még további magyarázattal szolgál viselkedésére.

A filmben hallható egyetlen olyan mondat, amit szerelmi vallomásnak – mellesleg nagyon is gyönyörű és megindító szerelmi vallomásnak - is fel lehet fogni, az ő szájából hangzik el, a múltban elkövetett hibájának megbánása kapcsán. Mindenkitől elnézést kérek a spoilerért, de magát a jelenetet és ezeket a szavakat egyszerűségükben is annyira mindent magukban foglalónak és meghatónak találom, hogy muszáj őket idéznem. (Természetesen ahhoz, hogy a valódi hatást átélhessétek látnotok kell magát a jelenetet és hallani azt, ahogy Johnny ezen szavakat kimondja.)

“There ain't nothing I can say to make it up to you. There's only things I can do to show you...that I am with you.”

“Nincs semmi, amit mondhatnék, hogy ezt jóvátegyem. Az egyetlen, amit tenni tudok, hogy megmutassam neked… az, hogy veled vagyok.”

Itt azonban ismét szeretném hangsúlyozni, ne higgyétek azt, hogy kettejük esetében valami borongós, melodramatikus kapcsolatról van szó. Minden ellentmondásossága, összetettsége ellenére ez egy igazi romantikus, szívet melengető, pozitív hangulatot árasztó viszony, köszönhetően a remek dramaturgiának, rendezésnek és színészi megvalósításnak.

Színészi játék

És ezzel el is jutottunk ahhoz a dologhoz, ami számomra azt egyik legfontosabb tényező egy filmben, és ami alapján a szememben egy alkotás bukni tud vagy épp ellenkezőleg, az egekbe emelkedni, a színészi játékhoz.

E tekintetben is csak elismerően tudok nyilatkozni erről a műről. Az ugyanis, hogy a karakterek jól meg vannak írva egy dolog, de a színészi játék az, ami igazán életre kelti őket. Személyes tapasztalatból beszélek, ugyanis olvastam a forgatókönyvet, és elmondhatom, hogy bár szinte minden jelenet, mondat szóról szóra ugyanaz benne, mint a filmben, mégis jelentős a különbség a kettő között. Az én szép kis mosodám színészei ugyanis olyan plusz töltést, varázst és hitelességet adnak az általuk megjelenített szereplőknek, mely révén ez a film kedvenc listások közé emelkedett nálam, ami pusztán a forgatókönyv alapján nem történt volna meg.

Minden egyes karakter esetében remekül eltaláltnak tartom mind a színészválasztást, mind pedig a szerep megformálását.

A legfontosabb számomra mégis az, hogy elhiggyem, a főszereplő pár valóban szereti egymást, és ez tökéletesen sikerül is.

Ugyan az én szememnek a szerelmi jelenetek olykor kissé szégyenlősnek tűnnek (bár valószínűleg a 80-as években elég merésznek számítottak) - a csókok többször szinte statikusak és mindig félhomályban vagy sötétben történnek és még az egyébként remek és nagyon is hotra sikerült szeretkezős jelenetben is érzek némi szemérmességet - mégsem kételkedem egy pillanatra sem a főszereplő pár egymás iránti érzelmeinek mélységében és valódiságában. Minden benne van abban ahogy egymásra néznek, az Omar arcára kiülő önkéntelen és boldog mosolyban, amikor először találkoznak, a hangjából kicsendülő csodálatban és örömben, amikor barátjáról beszél vagy ahogy a nevét kimondja, amikor az telefonon keresi. Benne van Johnny őszinte, felszabadult, kedves mosolyában, a gyengédségben, ragaszkodásban, megbánásban, ami sugárzik belőle minden együtt töltött intim pillanatukban.

Bár a filmben valamennyi színész kivétel nélkül meggyőző és hiteles alakítást nyújt mégis külön ki kell emelnem egy valakit, mégpedig a Johnnyt játszó Daniel Day-Lewis-t. Kétség nélkül állítom, hogy nélküle ez a mű nem lehetne az ami.

Azt hiszem a színész neve mindenki előtt ismerősen cseng és nem kell őt különösebben bemutatnom. A legtöbb filmkedvelő ember körében köztudott, hogy Day-Lewis kiváló karakterszínész, aki már sok különféle szerepet eljátszott, de azért az Utolsó mohikán szívdöglesztő Sólyomszemét, enyhén megmosolyogtató punkos frizurával, alsóosztálybeli vagányként, egy pakisztáni fiatalember karjaiban viszontlátni igazán nem mindennapi élmény. J

További érdekesség, hogy a jelenleg két Oscar , három BAFTA és egy Golden Globe díjjal rendelkező, kitűnő szerepformálásairól ismert színész az Én szép kis mosodám forgatása idején gyakorlatilag még szinte ismeretlen volt. Ez a film jelentette számára az első főszerepet, valamint az áttörést és a hírnév útjára lépést. A műben nyújtott alakításával ugyanis komoly elismerést vívott ki magának, amit az is elősegített, hogy az USA-ban a filmmel egy időben került a mozikba a Szoba kilátással (1986), melyben Lewis egy teljesen más személyiséget, egy felsőosztálybeli piperkőc, finomkodó fiatalembert játszott. Az egymástól gyökeresen eltérő szerepek remek megformálása láttán a kritikusok azonnal a fiatal színész tehetségének lelkes dicséretébe kezdtek. Mindenkinek javaslom, hogy a My Beautiful Laundrette megtekintése után kukkantson bele ez utóbbi műbe is, megdöbbentő lesz a különbség a Day-Lewis által megjelenített két személy kisugárzása és egyénisége között.

Bár Az én szép kis mosodám forgatása idején Daniel Day-Lewis filmes tapasztalat szempontjából még viszonylag kezdő színésznek számított, itt nyújtott alakításából mégis egyértelműen sugárzik az a kivételes tehetség és elhivatottság, mely később sztár státuszba emelte őt.

Johnny nem igazán az az alkat, aki nyíltan és könnyedén kimutatná érzéseit, különösen ha azok verbális kifejezéséről van szó, Lewis alakításának köszönhetően azonban a karakter szinte nyitott könyvvé válik a néző számára. Minden egyes arcrezdülésének, mozdulatának, hangsúlyának jelentősége van, és ezek tökéletesen visszaadják a fiatalember lelkében lejátszódó érzelmeket, gondolatokat. Nincs szükség nagyjelenetekre, egy pillantásban, félrenézésben, mosolyban, zavart fejvakarásban vagy fejlehajtásban benne van minden.

Ugyanakkor minden pillanatban megmarad egyszerű, alsóosztálybeli, külsőleg kemény vagánynak, aki mellesleg még férfias és vonzó is. A korábban már említett erős dél-londoni akcentusa számomra külön élmény, és jellegzetesen gunyoros, ironikus kisugárzása csak tovább növeli vonzerejét.

Daniel Day-Lewis a „method acting” képviselőjeként vált híressé, aki szerepei iránt állandó elhivatottságot mutat, kutatómunkát végezve velük kapcsolatban, sokszor a forgatási munkálatok alatt a kamerán kívül is szerepében maradva.

Johnny szerepének megformálásához nagy valószínűséggel nem volt szüksége kutatómunkára vagy a karakterré való átlényegüléséhez nyújtott egyéb segítségre, mivel saját élettapasztalatára támaszkodhatott. Két éves korában ugyanis családja a greenwichi Croom's Hillbe költözött, ahol a zsidó származású és „piperkőc” Day-Lewis gyakran vált elszenvedőjévé a kemény dél-londoni kölykök zaklatásának. Így hamar elsajátította a helyi akcentust és modort, valamint féktelen fiatalként többször követett el bolti lopást és más hasonló, kisebb bűncselekményeket. Mind a szinte fülsértően erős akcentust, mind a rosszfiús viselkedést brilliánsan építette be, Johnny karakterébe, úgy hogy a vagány, kemény, határozott felszín alatt egyértelműen megmutatja a szereplő sebezhetőségét, érzékenység.

Utószó

Ez a hosszú elemzés azt hiszem jól érzékelteti, hogy milyen sok szempontból figyelemreméltónak tartom ezt a filmet és részletesen megindokolja, hogy miért is szeretném ajánlani nektek.

Azonban valószínű, hogy nem mindenkinek fog osztatlanul tetszeni, lehet, hogy néhányan furcsának találjátok majd, esetleg egyesek számára zavaró lesz a lezáratlannak tűnő befejezés, ami egyébként szerintem pont az egész mű jellegzetességéből adódik. Az életben az olyan összetett és bonyolult helyzetek, mint amit a történet elénk tár nem oldódnak meg egyhamar, sőt sokszor nincs is igazán megoldás.

A film bizonyos szempontból pozitív kicsengésű, azonban konkrét információt nem ad a jövőre vonatkozóan, azt a nézők fantáziájára bízza. És ez pont így történik a legtöbbször a valóságban is. Pillanatnyi nyugalom, öröm, aztán ki tudja, mi jön.

Mindenkit arra bátorítok, hogy próbálkozzon meg ezzel a filmmel, még akkor is, ha az ismertető elolvasása után úgy érzi, ez nem igazán felel meg az ízlésének és érdeklődésének.

A mű különleges hangulata, remek humora és a nagyszerű színészi alakítások, nem beszélve Johnny és Omar kapcsolatának magával ragadó erejéről ugyanis tényleg valódi élményt jelenthetnek, és ha még ráadásul a film megtekintése közben arra is ráébredünk, hogy a társadalmi és emberi természetről szóló mondanivaló is felkelti érdeklődésünket, az már csak hab a tortán.

Nio