Yaoiarts

Maruya Kae: Taiyou no Kikoushi

Kiadás éve: 2007
Hossza: 1 kötet
Japán kiadó: Tokuma Shoten
Egyéb kiadó: -----

Fanfordítás:
Angol: Dangerous Pleasure

Íme, itt egy yaoiba oltott tündérmese a szőke hercegről – ezúttal fehér ló nélkül – és az egyszerű, de tiszta szívű szegénylegényről. Ha szeretitek ez ilyesmit, és hozzá még a gyönyörű grafikát, és az ízlésesen megrajzolt erotikus jeleneteket is kívánatosnak tartjátok, akkor olvassátok el Maruya Kae Taiyou no Kikoushi című mangáját. Igazi, vérbeli, érzelmes yaoi, annak minden pozitív és negatív vonásával, de nem is akar annál több lenni. Pont ez által válik olyan nagyszerűvé – naiv kis sztori, amely magával rántja az olvasót a maga elbűvölő világába – mint a régi romantikus filmek, amelyeket bár sokszor giccsesnek nevezünk, végül mégis megríkatnak.

A történet egy olyan mozzanattal indul, amely az animék és mangák világában eléggé gyakori. A hazafelé tartó főhős az utcán egy magatehetetlen emberbe botlik, akit jobb ötlet híján hazavisz kicsi lakásába – jól tudjuk, hogy az animékbeli japánok mindig, mindenkit hazavisznek, eszükbe sem jut mentőt, rendőrt, vagy hullaszállítót hívni. Saito Hikaru–kun idegenvezető - minden vágya, hogy külföldön dolgozhasson, de sajnos, sokadszorra sem sikerül letennie az ehhez szükséges vizsgát. Elhatározza, hogy akkor sem adja fel – nemhiába, ha nem is látszik rajta, de igazi szamuráj – ekkor találja meg az ájult másik főhőst egy sötét park közepén. A gyönyörű, magas, hosszú szőke hajú férfiről elsőre látszik, hogy külföldi, és mikor magához tér, parancsoló fellépéséből az is nyilvánvalóvá válik, hogy nem akárhonnan szalasztották. Kapásból felbéreli Hikarut, hogy legyen a vezetője, míg Japánban tartózkodik, nem törődve azzal, hogy a fiú akarja–e ezt vagy sem. Hikaru – miután elérte, hogy igazán szépen megkérjék - végül beleegyezik. Így kezdődnek közös napjaik Leóval, aki úgy tűnik, nem csak külsejével múl felül mindent, amit Hikaru megszokott, hanem viselkedésével és életfelfogásával is. Egyszerre nagyvonalú és gyerekes, zsarnoki és sebezhető - néha olyan, mint aki semmit sem tud a világról, máskor pedig szokatlan bölcsességet árul el. Egyszóval igazi titokzatos figura. Leo, Hikaru mellett sok újat tanul, a fiú őszinte kedvessége mély benyomást tesz rá. Nem meglepő, hogy nagyon gyorsan, hatásosan és egyértelműen adja Hikaru tudomására, hogy testileg is vonzódik hozzá, és a fiú nem tud nemet mondani – ugyan igent sem, de Leónak ez nem számít, ha akar valamit. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy alakul át a kapcsolatuk, de Leo továbbra is megőrzi titokzatosságát, egészen addig, míg az események el nem választják őket egymástól. Hikaru magyarázatot szeretne, és hamarosan kiderül, hogy az igazság cifrább, mint bármi, amire számított…

Annak ellenére, hogy erről a mangáról messziről ordít, hogy egy überromantikus, a valósággal köszönőviszonyban sem álló történet lesz happy enddel, én könnyben úszó szemekkel, a zsebkendőmet szorongatva drukkoltam hőseinknek. Mind Hikaru, mind Leo annyira jól ki vannak találva és egyénítve, hogy nagyon könnyű őket megszeretni és beleélni magunkat a helyzetükbe. A képek gyönyörűek, főleg Leo lélegzetelállító, a végtelenül hosszú burjánzó fürtjeivel és a szépséges ruháival. Az erotikus részekre sem lehet panasz, ahhoz képest, hogy milyen rózsaszín varázslatnak indul a sztori, ezek a jelenetek is alaposan ki vannak dolgozva – még a legfinnyásabb rajongónak sem lehet semmi panasza sem rájuk.

Ez persze még magában nem lenne elég ahhoz, hogy az emberben mély nyomot hagyjon egy történet. Sokat gondolkodtam azon, hogy mitől is ilyen jó ez a manga. Végül arra jutottam, hogy valószínűleg attól, hogy a profizmus mellett szív és lélek is van benne, amely életre kelti. Azoknak ajánlom, akik szeretik az érzelmes, szépen megrajzolt yaoit, és épp kedvük támadt egy hangulatos, kicsit drámai-kicsit mosolygós mangára.

Arita