Yaoiarts

Sugiura Shiho: Rapunzel/ Koori No Mamono No Monogatari Side Story

Kiadás éve: 1996
Hossza: 1 kötet
Japán kiadó: Toushuishi

Fanfordítás: ismeretlen

Ebben az ismertőben a Koori No Mamono No Monogatari egyik melléktörténetéről, a Rapunzelről olvashattok, amely az előbb említett manga két fontos karakterének, Wildnak és Rapunzelnek a múltját dolgozza fel. Azért kezelem külön, mivel egyrészt a mangaka is két külön kötetben (nyolcas és kilences) foglalkozik vele, másrészt pedig nagyon érdekes, de így egyben nem fért volna bele a Mamono ismertetőjébe. A Rapunzelt külön le is fordították, tehát fellelhető így, ezen a címen is, és abszolút érthető, önálló történetet alkot.

Elég gyakori, hogy a japán mangakák nyugati kultúrtermékekből, a vallásból, mesékből, mondákból, egyebekből merítenek ihletet. Így történt ez ebben az esetben is: Sugiura-sensei egy Grimm mesét szőtt bele shounen-ai mangájába.

Ki emlékszik a Grimm testvérek Rapunzel című meséjére? Szerintem sokan, mivel ez egy nagyon ismert történet, amely először az előbb említett testvérpár gyűjteményében látott napvilágot 1812-ben. Grimmék nem maguk találták ki a történeteket, hanem összegyűjtötték a nép ajkán forgó meséket és egy kicsit – vagy némely esetben nagyon - moderálták őket, hogy a nagyközönség számára is olvashatók legyenek. Sok meséjükről kiderült azóta, hogy alapjában véve nem is népi eredetűek, hanem műmesék – azaz egy szerző írta őket – és Franciaországból kerültek német földre, ahol népi elemekkel gazdagodtak, és szájról szájra terjedtek tovább.

Rapunzel történetének egyik alapmotívuma a gyermekre vágyó fiatal pár, akik egy rettegett boszorkány fallal körülzárt kertje mellett laknak. Mikor az asszony végre a hőn áhított áldott állapotba kerül, mint ilyen esetekben az elég gyakori, kívánós lesz. És mit is kívánhatna meg mást, mint a szomszéd kertben növő salátát – más változatokban gyümölcsöt, mondjuk almát, vagy valami egyebet. A férj nem bírja hallgatni a felesége könyörgését – aki váltig bizonygatja, hogy belehal, ha nem ehet a salátából - és megkockáztatja a kirándulást a boszorkány kertjébe. Kétszer sikerrel jár, de harmadszorra a szemfüles banya rajtakapja, és életéért cserébe születendő gyermekét követeli. Így kerül a kislány a boszorkányhoz, aki a Rapunzel nevet adja neki – amely a magyar változatban Raponcként szerepel. Honnan is a név? Németül a Rapunzel főnév többféle növényt is jelent, ligetszépét, varjúkörmöt, illetve a galambbegyet, más néven raponcot, amely valóban alkalmas salátaként emberi fogyasztásra: logikus is, hogy a kislányt az ellopott növények után nevezzék el.

A boszorkányra, ha gonosz is, nem lehet ráfogni, hogy hanyag szülő lenne. Szigorú nevelésben részesíti a kislányt, és egy nagy toronyba zárja, ahonnan az egyetlen kijárat a lány megbűvölt, hosszú hajfonata – maga a banya is ezen közlekedik fel-le. Egyszer aztán a lenn felejtett copfon valaki más mászik fel: természetesen a herceg, aki megszökteti Rapunzelt. Az ifjú pár ezután meseváltozattól függően több vagy kevesebb megpróbáltatás után, végül boldogan él, míg meg nem hal.

Sugiura Shiho, mivel shounen-ai mangát szándékozott írni, magától értetődően kicserélte a két fő figurát. Így az olvasó boszorkány helyett kap egy nagyon darkos, hosszú sötét hajú, és übercool Wild nevű démont, kislány helyett pedig egy tündéri kis szőke fiúcskát. A kertdézsmálás és a szerződés a születendő gyermek tulajdonlására itt is megtörténik, és bár a szülők igyekeznek elrejteni a gyermeket a démon elől, az megtalálja, és magával viszi. A kis Rapunzel azonban – hiszen itt nem holmi sötét történetről lesz szó – megmentőjének, és nagy varázslónak hiszi Wildot. Az ő emlékeiben rá és szüleire szörnyek támadtak az erdőben, amelyektől Wild mentette meg. Aki ugyan nem egy gyermekszerető figura, de megölni sem szeretné a kicsit, hiszen démon létére maximálisan alkalmazkodott a piacgazdaság törvényeihez - egy halott gyerek pedig akárhogy nézzük is, nem termel profitot. Wild gyógyszerek, mérgek, drágakövek kereskedelmével és mindenféle sötét ügylettel – mint például bérgyilkosság – foglalkozik, és elég hamar talál is egy pedofilt, akinek elpasszolhatná Rapunzelt. Aztán valahogy mégsem fűlik hozzá a foga. A kisfiú kedves, figyelmes, aranyos gyerek, aki még hasznossá is teheti magát a sokat dolgozó varázsló háztartásában, ezért Wild úgy dönt, hogy „Egye fene, megtartom”. Persze itt már a szíve játszik közre – ami a démonoknak köztudottan nincs, de úgy látszik, Rapunzel hatására az elkövetkező tíz évben Wild mégiscsak növeszt egyet.

A démon ebben a sztoriban is egy nagy toronyban él, amelyből - biztonsági okokból - valóban csak Rapunzel elvarázsolt copfja lesz a ki és bejárat. Mire a fiú – akit eléggé könnyű lánynak nézni - betölti a tizenhetet, megjelenik egy ifjú herceg is. A végkifejlet persze más, mint az eredeti mesében, elég nyilvánvaló, hogy Wild és Rapunzel lesznek a nyerő páros. A mesével ellentétben itt Rapunzel egy pillanatig sem érzi túsznak magát, őszintén ragaszkodik Wildhoz, és esze ágában sincs megszökni a férfitól – nem is tudja, hogy Wild erőszakkal szakította ki addigi életéből. Nagyon közel állnak egymáshoz, igazi mester-tanítvány kapcsolat az övék, ahol Rapunzel rajong az ő nagy varázslójáért, aki pedig gondoskodón védelmezi, tanítja, ajándékokkal és a maga kicsit esetlen módján szeretettel halmozza el a fiút, közben pedig gyötri a lelkiismeret, hogy megtévesztette, és elszakította a szüleitől. A herceg érkezése felborítja ezt a viszonylagos idillt, de a mese végére minden rendbejön.

Ez a történet, mint ahogy Sugiura Shihotól várhatjuk is, nem hard yaoi, tehát egypár puszin és ölelésen kívül más nem esik meg, mégsem lehet kétségünk afelől, hogy nagyon mély érzelmek kötik egymáshoz a két főhőst. A másik alapvető jellegzetessége a mangának az a hihetetlen, ironikus, csendes humor, amely lehet bármilyen finom, belőlem néha mégis bestiális nevetőgörcsöket váltott ki. Nagyon ötletesek a belső monológok – sokszor Rapunzel kérdéseire Wild csak magában válaszol, persze nem azt, amit a fiú várna, és annyi vicces kiszólás és egyéb található a történetben, hogy már csak ezért sem lehet szimpla kis tizenkettő egy tucat shounen-ai történetnek nevezni.

A grafika illeszkedik a kerettörténethez, nagyon szép, de sajnos a scan, ami fellelhető belőle elég rossz minőségű, és az angol fordítás is hagy kívánnivalókat maga után. Mi sem bizonyítja azonban jobban a Rapunzel nagyszerűségét, hogy még ilyen szerény tálalásban is élvezhető maradt.

Mindenkinek bátran ajánlom ezt a mangát, aki szereti a mesés, romantikus történeteket és a lightos shounen-ait. Nagyon jó kedvcsináló lehet a Koori No Mamono No Monogatarihoz, de önmagában is érthető és élvezhető, kedves, szívmelengető olvasmány. 

Arita