Yaoiarts

Yayoi Neko: The Adventure of the Concussoris Magnus

Kiadás éve: 2009
Hossza: 1 kötet
Japán kiadó: ----
Egyéb kiadó: magánkiadás

Yayoi Neko – eredeti nevén Jen Moffet – amerikai alkotó, aki műveiben a japán mangastílust és annak hagyományait az amerikai képregények világával ötvözi. Incubus című mangája első pillantásra levett a lábamról, így amikor magánkiadásban megjelentette The Adventure of the Concussoris Magnus című doujinsijét, nem volt kérdés, hogy be fogom szerezni. A mangát csak közvetlenül a szerzőtől lehet megrendelni, az ára a postaköltséggel együtt elég borsos, de aki szereti Yayoi Neko stílusát, annak megéri befektetni rá, mert egy igazi különlegességgel lesz gazdagabb.

Doujinshiről lévén szó a kötet nagyobb méretű, ám jóval karcsúbb a megszokott mangaméretnél, csupán kb. 60 oldal. A történet egy az egyben, szóról-szóra megegyezik Sir Arthur Conan Doyle 1904-ben megjelent The Adventure of Charles Augustus Milverton - magyarul A mesterzsaroló vagy A zsarolók királya címen kiadott - novellájával. Akik most felhördülnek, hogy így nem is volt nagy kunszt összehozni ezt a doujinshit, alaposan tévednek. Mert mit tett a szerző? Egyrészt fogott egy történetet, amiben fél szó utalás sincs a yaoira, és yaoi mangát készített belőle, anélkül, hogy bármit is változtatott volna a párbeszédeken. Mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem bontotta meg a harmóniát a szöveg és a képek között. Utóbbiakat annyira alaposan és részletgazdagon dolgozta ki, hogy ahhoz hasonlóra hirtelen nem is tudok példát mondani. Az épületek, a bútorok, a szőnyegek és függönyök anyaga szinte tapintható, bőrünkön érezzük a télikert fülledt levegőjét, és összehúzzuk magunkat a fák között süvítő, hideg éjszakai szélben. A mangaka a mozgást, az akciót is profi módon érzékelteti, így a képek, ahol kell, olyan pörgősek, hogy egy shounen-mangában is megállnák a helyüket.

A két főszereplő nem feltétlenül olyan, mint ahogy az ember Sherlock Holmest vagy Watsont elsőre elképzelné. Tipikus Yayoi Neko figurák, azaz elég tagbaszakadtak, és vonásaik, főleg Sherlocké, emlékeztetnek kissé az amerikai képregények hőseire, számomra mégis nagyon könnyű volt megbarátkozni velük. Az arcok egyénítése és az érzelemábrázolás a mangaka erőssége, és ez esetben sem kell csalódnunk benne. Sherlock rejtélyes, keskeny arcú, talán kicsit ördögi karakter. Munkája megszállottja, mindenhez ért, némelyik képen pedig annyira jó pasi, hogy az ember nem győzi nézni, a rajongó tekintetű Watsonnal együtt. Aki szintén hatásos alak: férfias, jó kiállású ember, akiről tényleg el lehet képzelni, hogy hosszú évekig katonaként szolgált. Egy kicsit esetlen, de általában csak azért, mert annyira csodálja Sherlockot, hogy nincs ideje a lába elé nézni. A mellékszereplők szintén nagyon jól sikerültek. Charles Augustus Milverton a gyűlöletes és lelkiismeretlen zsaroló alacsony, szemüveges, kopasz, rosszindulatot sugárzó figurája olyan undorító lett kívül-belül, hogy nem nehéz – szinte lehetetlen – megutálni. A bosszúálló hölgy nem túl kecses, sőt kissé talán túl férfias is robosztus vállait kihangsúlyozó ruhájában, de nem kötelező, hogy minden mangahősnő törékeny alkatú virágszál legyen, s szerepéhez valóban jobban illik erőtől duzzadó külseje.

A történet maga, ahogy az a Sherlock novellák esetében gyakran lenni szokott, elég egyszerű. Megvan a szokásos felvezetés, a „probléma” azaz a megoldandó eset – bár itt maga a bűnös és nem a megbízó látogat el Sherlockhoz – aztán következik az akció, egy váratlan fordulat, és a végén az ügy egy csattanóval zárul.

A manga nem explicit, konkrét szexre nem is kerül benne sor, csupán öleléseket, csókokat láthatunk. A képek azt sugallják, hogy Sherlock és Watson esetében összeszokott, kölcsönös szerelemben-szeretetben élő párosról van szó, amelyben az előbbi a domináns fél. Ellentétben az oldalon fellelhető másik hasonló témájú mangával, a Fin de Siécle Detective Clubbal, itt Sherlock a magasabb, az erősebb, a seme. Mint említettem, Watson is nagyon férfias, és ha arról van szó, gond nélkül ölbe kapja Holmest. A mangaka azt írja az utószóban, hogy nem önálló történetet, hanem csupán egy yaois átértelmezést szeretett volna készíteni, felhasználva az eredeti szövegben rejlő utalásokat – itt valószínűleg a Watson őszinte rajongását és tiszteletét kifejező részekre gondolt. A szexualitás ábrázolását feleslegesnek tartotta, és ebben igaza is volt – ez a sztori úgy jó, ahogy van.

A Sherlock-Watson fandom és Yayoi Neko rajongói minden bizonnyal örömmel veszik kézbe ezt a mangát. Az interneten nem fogjátok megtalálni, scan nincs belőle, de akit nagyon érdekel, megrendelheti a mangaka honlapján. Érdemes! 

Arita