Takemiya Keiko: Natsu e no Tobira / Doorway to the Summer
Kiadás éve: 1976, 2000Hossza: oneshot
Japán kiadó: Hakusensha, Kodansha
Egyéb kiadó: --------
Fanfordítás:
Angol: DokiDoki
Egy régi, először 1976-ban megjelent klasszikus mangát szeretnék ezennel a figyelmetekbe ajánlani. Alkotója az a Takemiya Keiko, akinek az első explicit jelenteket tartalmazó shounen-ai mangát, a Kaze to Ki no Utát is köszönhetjük. A műfaja nem yaoi – hiszen konkrét yaoi még ekkor nem is létezett - ezt már az elején szeretném leszögezni, mielőtt valaki témához értő belesápad, hogy mit is keres itt ez a mű. Ha be akarjuk kategorizálni, akkor a Natsu e no Tobira shoujo manga, ezen belül romantikus dráma, egy meglehetősen rejtett, de az események alakulásában fontos szerepet játszó shounen-ai szállal. Ennek megfelelően a Hakusensha shoujo antológiájában, a Hana to Yume-ban jelent meg először, majd 2000-ben a Kodansha újra kiadta. Azért szerettem volna írni róla, mert hátha vannak olyanok, akiket érdekelnek a yaoi gyökerei, és kíváncsiak rá, hogy hogy is néz ki egy hetvenes évekbeli shounen-ai manga.
A történet a 19. század végi Franciaországban játszódik, egy kisvárosi bentlakásos fiúiskolában. Főszereplője a 15 év körüli Marion Fiesse, egy gazdag, előkelő család gyermeke. Marion igazi vezéregyéniség, bátorságának és intelligenciájának köszönhetően nagyon népszerű az iskolatársai körében, a többiek adnak a véleményére. Jó külseje miatt a városbeli lányok is rajonganak érte, még a polgármester lánya, a szép Ledania is belé szerelmes titokban. Marion azonban, hiába a népszerűség, hiába a barátok társasága, nem boldog.
Családja – pontosabban anyja – nem foglalkozik vele, nyárra is az intézetben hagyja, amíg ő újdonsült, ifjú férjével utazgat. A fiú amúgy is küzd az általános kamaszkori problémákkal – bizonytalanság, zavarodottság, gátlásosság, azt sem tudom, ki vagyok, mi vagyok érzések – de így még nehezebb a dolga. Pont anyja viselkedése miatt nem bízik a nőkben, elutasítja a velük való kapcsolatot. Nyugodt külseje ellenére örökös feszültség és harag él benne az egész világ iránt. Valahol mélyen nagyon vágyik a szeretetre és a gyengédségre, de ezt talán maga sem tudja, hiszen fogalma sem lehet, mi az, ami hiányzik neki. Hogy távol tartsa magától ezeket az érzéseket, és megkímélje lelkét a fájdalomtól, a racionalista filozófia józan észérveihez menekül. Minden megváltozik azonban, amikor a nyári szünidő alatt találkozik a város széli elegáns házban élő Sara Vidával. Sara érett, tapasztalt asszony, akiről a helyiek azt rebesgetik, hogy kurtizán, egy férfi kitartottja, így a városka úri körei kizárták magukból. Viszonyuk, bár szó szerint viharosan indul, az öröm és az élvezet forrása lesz a naiv Marion számára, aki őszintén beleszeret Sarába. Ez nem is csoda, hiszen az asszony nem csak a szexuális gyönyört adja meg neki, hanem a gondoskodó szeretetet is. A fiúra ez nagyon jó hatással van. Kiegyensúlyozottabbá érettebbé válik, és úgy érzi, hogy immár képes megértőbben, empatikusabban fordulni az őt körülvevő világhoz, és saját anyjához is.
Barátai döbbenten reagálnak erre a kapcsolatra. Van, aki aggódik, hogy Marion bajba kerül emiatt, és persze ott az örök irigység is, hogy miért pont neki sikerült. Egyvalaki a baráti körből azonban más érzéseket is táplál, fájdalmas, saját maga által is betegesnek, undorítónak, titkolni valónak tartott érzéseket. Egyvalaki nem Mariont irigyli Sara miatt, hanem fordítva… Nem sok idő telik bele, és az irigység, az elfojtott vágyak, a féltékenység veszélyes elegye kirobban, és tragédiába torkoll – ahogy az a klasszikus shounen-ai mangákban elég gyakran megtörténik.
A történet amint látjátok, elég komoly, és valószerű. A mangaka nagy emberismeretről árulkodóan mutatja be a kamasz fiúk lelkivilágát, ennek az életkornak a nehézségeit, a másságot és az emiatt való szorongást. Az események nyáron játszódnak és ennek, én úgy éreztem, szimbolikus értelme is van. Az a nyár, Marionék gyermekkorának utolsó és felnőttkoruk első nyara egyben. Utána soha nem lesz már semmi olyan, mint előtte volt, a fiúkból férfiak lesznek, és megízlelik a felnőtté válás fájdalmát is.
A grafika régies, a hetvenes évek shoujo mangáinak rajzstílusában készült. Marion igazi bishounen a szó klasszikus japán értelmezésében. Testalkatában még fiúsan karcsú, törékeny, androgün, arca szép, haja szőke. Valóban nem tűnik többnek 14-15 évesnél, de a kamaszokra jellemző esetlenséget nem fedezhetjük fel rajta, elegáns, finom, könnyed, légies. Barátai hasonlóan néznek ki, tehát ne számítsunk bugyiszaggató tekintetű, szupersemékre és hasonlókra, ez a manga még nem az a műfaj! Az érzelmeket az arcokon – mind a kimutatottakat, mind az elfojtottakat a mangaka mesteri módon ábrázolja. A hátterek és a ruhák is kidolgozottak, a mű atmoszférája magával ragadó.
A mangából egy részes anime is készült 1981-ben, amely követi a manga cselekményét, és jól megragadja a hangulatát is, szerintem érdemes megnézni.
Kit érdekelhet ezek után a Natsu e no Tobira? Elsősorban azon olvasóknak ajánlanám, akik szeretnek nosztalgiázni, szeretik a régi fajta shoujo mangákat, és Takemiya Keiko műveit. Akinek tetszett a Kaze to Ki no Uta, annak valószínűleg ez is fog, bár ebben az esetben nincs semmi explicitség, a shounen-ai szál, mint említettem, nem domináns. Kíváncsiaknak, akik még nem ismerik a műfajnak ezt az arcát, is érdekes lehet, mert nem hosszú – bár oneshot létére hetven oldalas – de egy komplett kerek egész történetet mutat be.
Arita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése